Kitűzték a rendkívüli ülés időpontját - az ellenzék sikerrel járt, de Matovič nem elégedett

Andrej Danko Robert Fico

Az ellenzéki pártok kedden jelentették be, hogy összefognak és bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Robert Fico (Smer) kormánya ellen. A megbízott házelnök, Peter Žiga (Hlas) pedig már ki is tűzte a rendkívüli ülés időpontját. Bár az ellenzék sikerrel járt, örömük nem lehet felhőtlen.

Január 21-én, kedden kerül sor a rendkívüli parlamenti ülésre, amely összehívását az ellenzék kezdményezte, jelentette be a parlament sajtóosztálya. 

Annak ellenére, hogy az ellenzék az elmúlt hetekben nehezen rendezte sorait, mivel vélt vagy valós ellentéteik miatt akadozott a közös fellépés, a Progresszív Szlovákia, a KDH, az SaS, a Szlovákia mozgalom által tömörített pártok, valamint a Demokraták kedden úgy döntöttek, ideje mellőzni az ellentéteiket. Ezt követően bejelentették, készek meneszteni Robert Fico kormányát, ha a miniszterelnök folytatja a külpolitikai irányváltás levezénylését.

Az ellenzék öröme azonban nem lehet felhőtlen. A Szlovákia mozgalom elnöke, Igor Matovič korábban többször is kútba ejtette az ellenzéki összefogást. Nem véletlen, hogy a keddi bejelentésen is a tömörülés frakcióvezetője, Michal Šipoš képviselte a pártot.

Matovičot azonban a nehezen összetákolt együttműködés megkezdése sem akadályozta meg abban, hogy újdonsült partnereit bírálja. A Szlovákia mozgalom vezetője azt állítja, hogy teljesen megszakadt a kapcsolatba közötte és a Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka között, aki elmondása szerint köszönni sem hajlandó neki. Újra leszögezte, hogy a progresszívek „együttműködtek a maffiával a Heger-kormány menesztésekor”, az azóta eltelt másfél évben pedig „semmit nem csináltak”. Matovič azzal is megvádolta a PS-t, hogy „megfojtja” a többi ellenzéki pártot.

Igor Matovič eszmefuttatására a PS frakcióvezetője, Martin Dubéci is reagált.

Nem fogok belemenni az összes hazugságba, de azt kell mondanom, hogy Igor Matovič soha nem fog megváltozni. Sajnos ezért is nézett ki úgy a kormánya politikája, ahogy.

A rendkívüli ülés időzítése egyébként egyáltalán nem véletlen. A megbízott házelnök, Peter Žiga valójában eleget tett Robert Fico korábbi kérésének, a miniszterelnök ugyanis azt javasolta, január 21-re tűzzék ki a rendkívüli ülés időpontját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?