Fekete Messiás

Ne feledjük, Bush 2004-ben másodszor is győzni tudott, akkor – tetszik vagy sem – a többség még hitt neki. Obama nem a minden tiszteletet megérdemlő, nagy formátumú embernek számító McCaint győzte le, hanem a második Bush-korszakot. McCain személyében is Busht utasította el az amerikai polgár, a változás igénye még a lappangó faji előítéletnél is erősebbnek bizonyult.

És a döntő ok ezúttal sem kül-, hanem belpolitikai volt: Irakot alig tíz százalék nevezte fő problémának, a gazdasági válságot a megkérdezettek közel háromnegyede. Hiszen tízmilliók veszítették el megtakarításaik, ingatlanjaik értékét, milliók veszítették-veszíthetik még el munkájukat. Ez volt a döntő. Ilyen körülmények között bármely demokrata elnökjelölt megverte volna republikánus ellenfelét. Nem nyerhet választásokat olyan párt, amelyről azt tartják, hogy gazdasági válságba sodorta az országot.
Azt tudjuk, hogy Obama nagyon jó szónok, azt nem, milyen elnök lesz, hiszen más a kampány és más a kormányzás. Tőle csodát várnak, és ez irtózatos teher. Bár csak januárban iktatják hivatalba, a győzelme máris több fontos hozadékot jelent Amerikának. A lélektani hatásokat a reálpolitikusok ritkán tarják fontosnak, ez esetben azonban a pszichológia nagyon erős politikai tényezővé válhat.

Az emberek visszakapták az amerikai álomba vetett hitet: mélyről is fel lehet jutni a csúcsra. Az iraki háború, a guantánamói fogolytábor, az Abu Graib börtön után a diktatórikus, az emberi jogokat sárba taposó rezsimek kiröhögték az USA-t, amikor számon kérte rajtuk a demokrácia, a jogvédelem hiányát. Az Obama tegnapi győzelmével született új Amerika mindezt most ismét emelt fővel teheti meg. Amerika arra az útra lépett, hogy ne csak a világ első számú katonai és gazdasági hatalma, hanem erkölcsi tekintély is legyen.

A jelenlegi súlyos hazai és nemzetközi kihívások közepette Obama nem lehet jóságos Messiás. Keménynek kell mutatkoznia otthon is, külföldön is. Amikor azt mondta, hogy Európa és Amerika erősen megtépázott szövetségét meg kell újítani és sokkal szorosabbra kell fűzni, és ezt például Berlinben megtapsolták, nem mindenki gondolt arra, hogy Obama követelni fog Európától.

Azt, hogy teljesítse a biztonságpolitika terén a reá jutó részt, például Afganisztánban. Bushnak szinte már sikk volt nemet mondani. De annak az embernek, akinek a győzelmét Európa nagyobbik fele óhajtotta? Biztos, hogy őszintén örülni fognak egy év múlva is azok a vezető európai politikusok Obama győzelmének, az USA visszanyert világhatalmi pozícióinak, akik eddig Amerika és Európa eltávolodására építették politikai karrierjüket?