Fed(ezetlen)-pénzzel nem megy

A kapitalizmus klasszikus korszakában, az első világháború előtti békeévekben elfogadhatatlannak számított a költségvetési hiány, amit adósságokból finanszíroztak. A pénznek aranyfedezete volt, így csak annyi bankjegy és érme kerülhetett forgalomba, amennyire fedezet volt arany formájában az azt kibocsátó bankokban (többnyire jegybankokban). A kereskedelmi bankok jóval nagyobb tartalékkal és saját tőkével működtek. Ad abszurdum, a jelenlegi vegyes gazdaságokban a legnagyobb hazardírozással jogosan azonosított amerikai befektetési bankok („kaszinó kapitalizmus”) akkoriban nem korlátolt felelősségű részvénytársaságként működtek, hanem tulajdonosaik a teljes saját vagyonukkal feleltek a bankért! És persze vész esetén nem volt állami mentőöv meg jegybanki pénzcsap. Az Egyesült Államokban nem is lehetett, mert a szövetségi jegybankot (Fed) csak 1913-ban hozták létre. 1971 után a több ezer évig használt aranypénzt a világ végleg sutba dobta, mint barbár relikviát (Keynes) és azóta mindenki fedezetlen papírpénzt használ (tetszés szerint nyomtatható). A kormányok rászoktak a költségvetési hiányra, mint a kábítószerre, az állami eladósodás a szavazatvásárlás bevett formája lett. A bankok odáig tágították a korlátolt felelősség és résztartalék fogalmát (az állami felügyeletek engedélyével), hogy a végeredmény egy olyan bankrendszer, amelynek alig van saját pénztartaléka és tőkefedezete (tisztelet a kivételnek). Számíthat viszont kormányzati mentőövekre meg a jegybanki pénzcsapra, ezeket rendesen igénybe is vette a válságkezelés alatt. Ez a vegyes gazdaság, amely elkorcsosult mutációja az egykori kapitalizmusnak, a pénzkínálat hatalmas mértékű növeléséhez vezetett. A forgalomba kerülő (a jegybankok által nyomtatott és a résztartalékos kereskedelmi bankrendszer által termelt) pénz általában inflációt okoz (az áruk és szolgáltatások drágulása) és/vagy buborékokat fúj fel az ingatlanpiacon (a 2007/08-as válság előtt világszerte, vagy az elmúlt években Kínában) vagy az értékpapírok piacán (a fejlett országok jelenlegi állampapírjai). Sőt, ezzel párhuzamosan dagasztja az állami és magánadósságokat. Az infláció elszabadulása hiperinflációhoz, a buborékok kipukkadása súlyos válságokhoz vezethet, azaz a pénzbőség végén krach jön, esetleg hosszú stagnálás, ha a kormány és a jegybank ezt megakadályozandó pénzt pumpál a gazdaságba (Japán az elmúlt két évtizedben). Ennek fényében érdemes értelmezni, hogy a nemzetközi piacokon kisebb pánikot okozott már maga a hír, hogy a Fed, mint lehetőséget felvetette, a jövőben korlátozná azt a programját, amelynek keretében havonta 85 milliárd (frissen nyomtatott) dollárt költ jelzálogalapú származékos értékpapírokra (kulcsszerepük volt a válság kirobbantásában) és amerikai államkötvényekre. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója