<p>Olvasom, hogy Spanyolországban végre elkezdődött a „Doktor Dopping” névre keresztelt sportorvos, Eufemiano Fuentes bírósági tárgyalása. Fuentest még 2006-ban kapcsolták le a hatóságok, amikor egy rendőrségi razzia során doppingkészítményeket és több száz lefagyasztott vértasakot találtak nála. </p>
Fecskendők és ampullák (intravénás edzés)
A vád szerint Fuentes doktor – hivatása alapelveit feladva – törvényellenes praxist folytatott: EPO-kúrákat ütemezett, csodaturmixokat és szteroidkoktélokat kevert, tiltott vérátömlesztéseket végzett. Egy sportoló felkészítése az ő esetében egy megoldandó egyenletre hasonlított, kémiai képletekkel, laboratóriumi tesztekkel, vegyületekkel, fecskendőkkel és ampullákkal. Mint a nyomozati anyagból kiderült, „Doktor Dopping” rendkívüli népszerűségnek örvendett az élsportolók körében. Kliensei közé tartoztak a világ legjobb kerékpárosai, teniszezői, atlétái, s klinikájára válogatott futballisták is bejáratosak voltak (a rendelőjében lefoglalt „munkafüzetekben” a Barcelona és a Real Madrid játékosainak neve olvasható). Ez a doktor most, évekkel a letartóztatása után, vallomást tett. A terhére rótt cselekmények elkövetését nem tagadta, azzal a megfogalmazással viszont nem értett egyet, hogy „gyógykezeléseinek” célja a „teljesítmény törvénytelen eszközökkel előidézett növelése” lett volna. Nem, ilyesmiről szó sem volt – védekezett a bíróság előtt –, ő csupán azt akarta elérni, hogy kliensei „jó egészségi állapotban” legyenek. Nos, igen. Így már minden érthető. Tisztaság fél egészség! A másik fél pedig: a vérdopping, nyilván. Nem tudtad? Naiv vagy! Szóval, ha éppen betegeskednél, kedves Olvasó, fordulj bizalommal „Doktor Doppinghoz”, ő majd beléd pumpál némi tesztoszteront és növekedési hormont, az infúziós csőből ereidbe áramlik a világ hét csodája, bónuszként pedig még a távolságot is, mint üveggolyót, megkapod. Csak hunyd le kis szemed, s olyan egészséges leszel, mint a makk: az oxigén önfeledtté tesz, pupillád kitágul, te pedig tíz másodperc alatt lefutod a száz métert. Már csak azt kellene tudni, hogy ez a mély és őszinte keresztény érzülettől vezérelt emberbarát gyógyász, akit minden kétséget kizáróan az élsportolók megmentése motivált, miért titokban végezte a vérátömlesztéseket, hotelszobák rejtekében; s mit keresett nála három mobiltelefon és nyolc SIM-kártya, amikor letartóztatták. De ne akadékoskodjunk, lehet, hogy ez valami új divat a szenteknél. Régen rózsafüzér, ma SIM-kártya. Fuentes doktort pedig kétszáz év múlva Szalézi Szent Ferenccel, Don Boscóval és Teréz Anyával együtt fogják emlegetni, áldassék a neve! A doppingot persze nem Eufemiano Fuentes találta fel, s még csak nem is Lance Armstrong (noha az utóbbi hetek látványos boszorkányüldözése alapján azt hihetnénk). A futballban pedig ugyanúgy jelen van, mint bármelyik más sportágban (még az íjászok is nyugtatókat szednek, hogy ne remegjen a karjuk). Mert mit eszik egy profi futballista reggelire? Nem, nem müzlit. Hanem kreatint, nandrolont, epót – kinek mit vesz be a gyomra. Vagy inkább: a vénája. Már az 1954-es vébén is metamfetaminnal készültek a nyugatnémet játékosok a magyarok elleni döntőre (és a rosszul sterilizált fecskendők miatt többen fertőző májgyulladást kaptak), Maradona nem tudott leszokni a kokszról, Zidane kreatinfüggő volt, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség pedig Fehér Miklóst (1979–2004) is a dopping áldozatának tartja. Egyes teóriák szerint a doppinggal (illetve: annak hiányával) magyarázható az irapuatói szégyen: a magyarok azért mozogtak olyan fásultan a mexikói világbajnokságon, s azért kaptak ki 6–0-ra a szovjetektől, mert az általuk használt szer két héttel a vébé előtt felkerült a doppinglistára, s hirtelen le kellett vele állni. Ebben a sikerorientált világban, amikor már a sportpályákon is a piac törvényei diktálnak, semmi más nem számít, csak a győzelem. Elsőnek lenni, rekordot dönteni, címlapon szerepelni. Pedig a sport lényege nem ez. Nem kell mindenáron legyőznünk a másikat. Sokkal fontosabb a játék. Az önfeledt, őszinte öröm. Ezt kellene megőriznünk, legalább nekünk, amatőröknek – ha már az élsport menthetetlen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.