Ezerkarú polip

A csütörtöki prágai történelmi esemény méltatása elárasztotta a szlovákiai médiát. Okos okfejtéseket és közhelyeket egyaránt olvashatunk arról, hogy Szlovákia is meghívást kapott az észak-atlanti katonai szövetségbe, vagyis új elemet minderről látszólag aligha lehet találni.

A csütörtöki prágai történelmi esemény méltatása elárasztotta a szlovákiai médiát. Okos okfejtéseket és közhelyeket egyaránt olvashatunk arról, hogy Szlovákia is meghívást kapott az észak-atlanti katonai szövetségbe, vagyis új elemet minderről látszólag aligha lehet találni. Ám már másnap felmerült olyan összefüggés, amelyet nem szabad méltatás nélkül hagyni.

Pénteken délután a pozsonyi kormányhivatalban rendezett sajtótájékoztatón azt kérdezte az egyik amerikai újságíró a vendéglátó kormányfőtől és hazájának védelmi miniszterétől, hogy az országban elburjánzott korrupció vajon nem veszélyezteti-e Szlovákia felvételét a NATO-ba. Donald Rumsfeld udvariasan általános választ adott, amelynek lényege az volt, hogy a ratifikációs folyamat során szigorúan ellenőrizni fogják, vajon a meghívottak teljesítik-e a megszabott feltételeket. Mikuláš Dzurinda viszont fején találta a szöget, amikor néhány öntömjénező mondat után arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákia leendő NATO-tagsága kiváló ajánlólevél a nyugati befektetők számára, akik nemcsak nálunk jórészt még új piaci szemléletet, munkaszervezést, hanem másfajta morált honosítanak meg. Példaként a kassai U. S. Steelt említette, amely kiseprűzte a korrupciót Mečiar néhai holdudvarának egyik bűnbarlangjából. Ez való igaz, ezért most

újra reménykedhet az úgynevezett átlagpolgár, aki már torkig van a különböző korrupcióellenes kormánysóderokkal, hiszen legfeljebb egy-két balekot csípnek el, s pellengéreznek ki a sajtóban, miközben százezrek a markukba röhögnek, és gátlástalanul szedik a sápot tovább.

Akad olyan orvos és ápoló, aki – a tisztességes és áldozatkész egészségügyiek becsületét is bemocskolva – akkor is zsebre vágja a pénzt az édesanyja szenvedését legalább enyhíteni igyekvő s a fájdalomcsillapító árát megfizetni igyekvő személytől, amikor már jól tudja, hogy az illető néhány órája meghalt. És elképed az ember akkor is, amikor az egyik barátja pontosan elsorolja, mennyi a csúszópénz egy-egy engedély azonnali elintézéséért. Magyarán: a sorakozással, többhetes várakozással és a hivatalnokok packázásaival mérgezett, úgynevezett törvényes út megkerüléséért. Mindannyiunknak vagy közvetlen környezetünknek is akadnak hasonló keserű tapasztalatai, amelyek azt bizonyítják, hogy a korrupció polipja mennyire fojtogatja közéletünket.

Ezért nem lehet általánosítani olyan vonatkozásban sem, hogy alacsonyak a közalkalmazottak és az egészségügyiek bevételei. Mert a bérek valóban arcpirítóan kicsik: a tisztességes hivatalnok, orvos, ápolónő alig él meg annyiból. De akadnak, és nem kevesen, akik a leghangosabban siránkoznak, miközben gátlástalanul tartják a markukat mindazért, amit kutya kötelességük lenne megtenni. Eddig egyetlen kormánystratégiának kikiáltott korrupcióellenes nekibuzdulás sem változtatott ezen az áldatlan helyzeten. Talán most, mondhatjuk jogos bizakodással, hiszen a központi hivatalok vezetőit és munkatársait már átvilágítják.

Az ugyancsak elérhető közelségbe került európai uniós tagság is további tisztulást hoz közéletünkbe, éspedig minden szinten. Akadnak tamáskodók is, akik azt hajtogatják, semmi ok a lelkendezésre, hiszen az Egyesült Államokban és minden nyugati országban is szinte naponta törnek a felszínre korrupciós botrányok. Ami tény. Miként az is, hogy ott sokkal hamarabb lepleződnek le a tisztességtelen haszonszerzők. És pardon nélkül lakat alá kerülnek. Nemcsak a kis halak, de a cápák is.

Remélhetően belátható időn belül legalább erre a szintre eljut Szlovákia is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?