Ezek moralizálnak?

<p>&nbsp;</p><div>Közel egymillió eurós kártérítést követel néhány ügyész és bíró a Nový častól, mivel az újság elsőként foglalkozott azzal a &bdquo;mulatsággal&rdquo;, melyen a résztvevők többszörösen szégyent hoztak saját hivatásukra.</div><div>&nbsp;</div>

 

A Főügyészség jelenlegi megbízott elnöke, a Legfelsőbb Bíróság több tagja, további bírák és egy ügyvéd mulatott még 2010-ben egy vidéki bárban, állítólag egy civil szervezet létrehozásával foglalatoskodtak. Ezzel még nem is lett volna gond, későbbi állításuk szerint a civil szervezet a szegény joghallgatókat kívánta volna anyagilag támogatni. Ám ha bárki megnézi a rendezvényen készült, majd kiszivárgott videót és a fényképeket, sose gondolná, hogy a szlovák igazságszolgáltatás állítólagos krémjét láthatja. Azon túl, hogy a társaság egyes tagjai rettenetesen primitíven viselkedtek (egyikük egy irtózatosan bunkó viccel szórakoztatta a többieket), sort kerítettek egy kis „harmanozásra” is. Abban az időben egész Szlovákia a dévényújfalusi mészárlással foglalkozott, amely során Ľubomír Harman hét embert mészárolt le. A mulatság egyik résztvevője gépfegyverrel a kezében, fülvédővel a fülén Harmant utánozva ugrálta körbe a többieket, s úgy tett, mintha lövöldözne.
 A kártérítési beadvány szerint magánakcióról volt szó, a kiszivárgott fényképek pedig fotómontázs eredményei, és különben is, ha valaki gépfegyverrel a kezében rohangál, fülvédővel a fején, még nem kell mindjárt Harmanra asszociálni. Azt, hogy még a fülvédő színe is egyezett Harmanéval, azzal magyarázzák, hogy a boltok leggyakrabban olyat árulnak. Annak, aki látta a videót és a képeket, most pedig végighallgatta a moralizáló bírók és ügyészek magyarázkodását, akik eljátszották, hogy még ők vannak felháborodva az ügy miatt – minimum hánynia kell.
 Az elmúlt évek során ha valaki szidni akarta a szlovák igazságszolgáltatást, akkor a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Štefan Harabinnal példálózott, ha az ügyészséget, akkor általában Dobroslav Trnka volt a célpont. A mostani ügy viszont arra mutat rá, hogy ezek a személyek nem hogy nem vezették jól a rájuk bízott intézményrendszert, hanem a morális mércét is jó mélyre nyomták le. Így történhet meg, hogy óriási döntési jogkörrel rendelkező bírák és ügyészek, akik mások sorsáról döntenek, morálisan teljesen elfogadhatatlan módon viselkednek. Elvileg a bírói munka, a talár a múltban egyfajta erkölcsi magasabbrendűséget is jelentett, és a konszolidált, demokratikus rendszerrel rendelkező országokban még ma is azt jelenti. Ezzel szemben nálunk az ügyészség és a bírói testület becsülete és megbízhatósága lassan a politikusok szintjére csökken. Azzal a különbséggel, hogy egy-egy politikust négyévente el lehet küldeni, ám az ügyészi és bírói hivatás egy életre szól. Amint bekerülnek a saját rendszerükbe, kikerülnek a civil ellenőrzés alól. Ha működne a belső megtisztulás, nem szólhatnánk egy szót sem. De amint az egymillió eurós kártérítési beadvány jelzi, nem működik. Most már csak a független bíróság döntését várjuk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?