Evilági királyságok

Valószínűleg ugyanolyan értetlenkedve, mint 2000 évvel ezelőtt. Akkor a Római Birodalomtól elszakadni kívánó zsidók többsége egy önálló jeruzsálemi királyság élére álló nemzeti felszabadító harcos képében képzelte el a megváltót, aki helyreállítja Dávid király egykori országát, visszaszerezve annak régi dicsőségét. Ehelyett a béke és a szeretet hatalmáról papoló Jézus jött el, aki az emberi jóságot és az őszinte szeretetet magasan a nemzeti függetlenség fölé emelte és legfeljebb szellemileg akart a zsidók királyává válni („az én királyságom nem e világból való”).

Ma, kétezer évvel később térségünkben az emberek többsége továbbra is ezen a világon keresi a mennyei paradicsomot, amelyet főleg a szinte korlátlan anyagi jólét és a hatalom által garantált nagyfokú (jórészt szintén anyagi) biztonság valamilyen kombinációjaként képzel el. Nem a túlvilágon szeretne megváltást, hanem itt és most, lehetőleg rögtön, már tegnap is késő lett volna.

Paradox módona társadalom (társadalmunk) nagy részének anyagi jólétéhez semmi sem vinne közelebb, mint a keresztény erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása. Az emberek, ha csak a tízparancsolat nagy részét megtartanák, máris sokkal gazdagabb országban élnénk. A világban se szeri, se száma az olyan tanulmányoknak, amelyek a társadalmon belüli bizalom és a jólét közötti kapcsolatra figyelmeztetnek. Persze nincs bizalom, ha túl sokan lopnak, csalnak, hazudnak, és minden harmadik szerződést nem tartanak be. Az emberek többsége azonban nemcsak a keresztény erkölcsi tanítást képtelen megtartani (ez még magyarázható emberi természetünk eredendő gyarlóságával), azt sem fogja fel, hogy e tanítás megtartása nélkül nincs földi paradicsom (ami ilyen alapon ugye eleve kizárható), sőt azt sem, hogy nagyobb jólét sincs hosszú távon az erkölcs figyelmen kívül hagyásával. Inkább hallgatnak a populista politikusok szólamaira, akik azt mondják nekik, hogy joguk van mindenre: születési támogatásra, gyereksegélyre, anyasági segélyre, orvosi ellátásra, oktatásra, munkanélküli- és egyéb segélyekre, nyugdíjra és temetési támogatásra. Egyszóval állami gondoskodásra a bölcsőtől a koporsóig, alanyi jogon, akkor is, ha semmit sem fizettek a közösbe, és persze minderre ingyenesen. Erkölcsi törvények helyett teljesíthetetlen ígéretekben hisznek.

Gazdag országot csak (többségében) önállóan gondolkodni képes, felelősségteljes, szorgalmasan dolgozó és erkölcsösen cselekvő egyénekből/családokból álló társadalom tud építeni, nem pedig egy olyan, ahol a személyes felelősségtől görcsösen rettegő, önálló döntésekre képtelen emberek csorda módjára özönlenek a populista hordószónokok táborába, mert hinni akarnak abban, hogy lehet földi mennyország. Korunkban szokássá vált ésszel megkérdőjelezni a vallási tanítást (ahelyett, hogy egyszerűen hinnénk benne vagy sem), és eközben a politikában, a választásokon hittel szavazni (ahelyett, hogy józan ésszel átgondolnánk a döntésünket). Persze szép dolog hinni abban, hogy Szlovákiából Svájc lehet, Budapesten meg olimpia, meg abban is, hogy lehet 13. nyugdíj, meg hogy elég merni nagynak lenni és akkor naggyá leszünk, csak az a kérdés, hogy egyben okos dolog is-e.
Karácsonyi ajándékként és újévi jókívánságként ezért mit is kérhetnék többet a jövőtől, mint egy kicsit kevesebb észt és több hitet az erkölcsi törvények gyakorlati megtartásában, és kicsivel több észt és kevesebb hitet a szavazóurnáknál.