Európa szürkülő szerepe

Az országok, entitások nemzetközi szerepe nagymértékben függ attól is, mennyire képesek „inspirálni” a világ többi részét új, haladó gondolatokkal, megoldásokkal. Érdemes tehát megvizsgálni, hogyan is áll Európa ezen a területen.

Ami a múltat illeti, nem kétséges: az összes ország közül éppen az európai államok azok, melyek leginkább rányomták bélyegüket – jó és rossz értelemben egyaránt – a világ jelenlegi állapotára. Még száz éve Európa ellenőrizte a szárazföld kétharmadát éppen úgy, mint a világtengereket és óceánokat. A tudomány központjai is az európai városok voltak, és ha valaki a legjobb felsőoktatási intézményeket szerette volna látogatni, minden bizonnyal Párizs vagy a brit egyetemi városok jelentették vágyai csúcsát. A művészetekben és a kultúrában francia főváros felülmúlhatatlan volt, és a világformáló gondolatok nagy része is Európában született.

Vizsgáljuk meg azonban korunk valóságát. Inspirálja-e még napjaink Európája valamivel a világot? Ha pesszimista szemszögből foglalkozunk a kérdéssel, néhány jellemző példán keresztül a válasz a következő is lehetne. Aki a napjaink vezető ágazatának számító informatikában keresi a csúcsminőséget, az a kaliforniai Szilícium-völgyet vagy az általunk oly elmaradottnak tartott Indiát keresi fel. Azok az indiai informatikai szakemberek, akik néhány éve még a világ különböző pontjain keresték a megélhetést és – főleg – a jobb kutatási körülményeket, ma már sorra térnek vissza hazájukba, ahol szinte minden rendelkezésükre áll. Érvényes ez például a nálunk még sokszor példaként emlegetett Németországra is, amely informatikushiánnyal küszködik, de már nem képes elcsábítani az indiai csúcsszakembereket. Persze Németországban ez egy tágabb „problémacsomag” része: az ottani szociális állam már éppúgy az ország gazdasági versenyképességének legfőbb akadálya lett, mint Európa más részén. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a híres és oly gyakran dicsőített „svéd modell” már rég a múlté – mondják maguk a svéd gazdasági szakemberek is.

Az informatikán kívül érdemes megvizsgálni más fontos területeket is. A tudomány és kutatás területén már szintén nem a valamikori kivételezett pozícióban találjuk Európát. Aki napjaink csúcsegyetemeire szeretne járni, az már nem Nagy-Britanniába vagy a párizsi Sorbonne-ra küldi jelentkezését, hanem a „Nagy Víz” túlsó partjára, az MIT-ra vagy a Yale-re. Persze ez nem azt jelenti, hogy Oxfordban vagy Cambridge-ben már nincs kiváló egyetem – bárcsak nálunk hasonló vagy legalább megközelítőleg olyan színvonal jellemezné az egyetemeket! Foglalkozzunk például a nálunk is oly aktuális változásokkal, mint például a nyugdíjrendszer vagy a mezőgazdasági szektor reformja. Mivel Európában a legriasztóbb a demográfiai helyzet, azt hinné az ember, hogy ott valósítják meg a legeffektívebb intézkedéseket. Aki azonban ezen a – kétségkívül logikus – véleményen lenne, ismét téved: a nyugdíjreform terén Chile inspirálja a világot, míg a mezőgazdaság esetében ugyanez a távoli Új-Zélandra érvényes.

Amint látjuk, az eddig felsorolt területeken – gazdaság, tudomány, informatika, mezőgazdaság, szociális szektor – már nem Európa a fő inspiráló tényező a világban. Marad még egy utolsó terület, amelyben már legalább 500 éve az európai országokhoz került a vezető szerep: a nemzetközi kapcsolatok és a biztonságpolitika. Sajnos, már ebben az esetben is csak múlt időben beszélhetünk. Európa nem hogy nem képes saját érdekeit megvédeni a világban, hanem problémákat okoz saját biztonságának garantálása is, pontosabban: a stabilitás fenntartása saját perifériáin (a Balkán, a Földközi-tenger térsége). A vezető szerep e tekintetben az Egyesült Államokra szállt át, és a két fő európai hatalom, Nagy-Britannia és Franciaország már együttesen sem képes olyan befolyást és erőt generálni, mint Washington. Sajnos, mára már olyan helyzetbe kerültünk, hogy egy terrorista csoport képes egy komoly és nagy hagyományokkal bíró európai országban a parlamenti választásokat eldönteni – lásd Spanyolország példáját.

Az már csak hab a tortán, hogy ha valakit orvul megtámadnak, akkor arra visszavonulással, kivonulással, meneküléssel válaszol. Ez persze nem azt jelenti, hogy a madridi eseményeket követően Spanyolországnak le kellett volna rohannia valamelyik muzulmán országot, de arra azért kíváncsi lennék, mit szólt volna bármelyik spanyol uralkodó néhány száz éve egy hasonló reakcióra. Mint ahogy a 19. század Nagy-Britanniájának két kiemelkedő miniszterelnöke, Disraeli és Gladstone sem tudna igazán mit kezdeni a mai Európa állapotaival, attól függetlenül, hogy egyikük liberális, másik pedig konzervatív nézeteket vallott.

Természetesen az imént lefestett kép – szándékosan – leegyszerűsített és pesszimista volt. Európa még ma is a világ egyik legfejlettebb területe, számtalan előnnyel és lehetőséggel. Tény azonban az is, hogy a világ többi részéhez viszonyítva szerepe csökken. Azt már senki nem kétli, hogy a 21. század második fe-lének globális nagyhatalmait nem Európában kell majd keresni, hanem India, Kína és az Egyesült Államok tájékán.

Ha Európa a jövőben nem lesz képes felhasználni lehetőségeit és kiterjeszteni potenciálját, előfordulhat, hogy száz év múlva leginkább mint csodálatos szabadtéri múzeum lesz érdekes az amerikai és kínai turisták millióinak, hiszen azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy sehol a világon annyi kulturális és művészeti remekmű, csoda nem halmozódott fel az elmúlt évszázadok során, mint az „öreg kontinensen”. Félő viszont, hogy a 21. század világának „hét csodája” már Indiában, Kínában, az USA-ban vagy Brazíliában fog felépülni.