Európa megkerülhető

Ez azért nem volt mindig így, de az amerikai hidegháborús kényeztetés után sem a Nyugat, sem a közép-európaiak nem akarnak önálló külpolitikát folytatni. Utóbbi országok inkább nem tudnak, hiszen e mögül hiányzik egyelőre a megfelelő befektetés. A nyugatiak ugyan megtehették volna ezt néhány éve, de szépen hagyták az USA-t egyedül rendezkedni a világ színpadán. Ez nemcsak olcsóbb, de politikailag is sokkal kényelmesebb volt. Hiszen a fotelből nézni és kritizálni mindig könnyebb, mint részt venni az árok ásásában vagy épp betemetésében. Washington sok hibát vétett, nem is kérdés – de véthetett volna kevesebbet vajon, ha az európaiak résen vannak? Ha hajlandók erőforrásokkal beszállni egyes konfliktusokba, és nem elbújni az atomernyő redői közt? Ha vállalták volna a fegyveres jelenléttel járó belpolitikai kockázatokat? Ehelyett ott tartunk, hogy Szíria kapcsán – hiába az unióba érkezett eddigi több mint félmillió menekült, és az ide tartó további százezrek –, Putyin és Obama egyezkedik. A franciák nemrég kezdték újra a légitámadásokat. A németek még csak beszélnek arról, hogy nem zárnának ki érdemi fegyveres jelenlétet. A britek az atomflottájukat is alig bírják karbantartani – mint az a legutóbbi WikiLeaks-szivárogtatásból kiderült. A többi uniós ország pedig olyan alacsony létszámú, vagy annyira specializált, külföldön bevethető egységeket tart fenn, hogy azokhoz elengedhetetlen az amerikai vezetés és logisztika. Az európai diplomácia által összehozott kelet-ukrajnai tűzszüneti megállapodás, a Minszk 2 néven ismert egyezség gyakorlatilag megszületésének harmadnapján füstölögve dőlt romjaiba. Azóta sem jobb a helyzet, a harcok folynak, a halottak száma nő. Amerikai források szerint a Putyin–Obama beszélgetés egyik fele Ukrajnáról szólt, a másik fele Szíriáról. Ha nagy áttörés nem is lehetett, annyi pont elég, hogy Obama nem volt hajlandó nyilatkozni a részletekről. És aligha azért, mert ne lenne eredmény – inkább azért, mert olyan kompromisszum köttethetett, amelynél a régi jó nagyhatalmi reflexek működtek. Washington enged valamit az egyik fronton, Moszkva a másikon, és „mindenki” jól jár. Mint 1956-ban Szuez és Budapest esetében, éppen csak a magyar menekültek és otthon maradók azok, akik ezt máshogy élték meg. Néhány hét és alighanem kiderül, hogy a szíreknek meg kell-e jegyezni e találkozó dátumát. Bízzunk benne, hogy ha igen, akkor nem azért, mert eladták őket, hanem azért, mert a megmentésük épp nem ütközik a kevés közös nagyhatalmi érdekkel.