Etnikai? Európai?

Néhány napja a szlovákiai civil szerveződések rangsorolták a képviselőket: ki, hányszor szavazott a most befejeződő választási ciklusban a polgári – a meghatározás önkényes kisajátítási kísérletei miatt tegyük hozzá, hogy a Márai Sándor és más igazi demokraták fémjelezte – értékrendnek megfelelően, az ország demokratikus tartóoszlopait erősítve. Az első tíz honatya között heten a Magyar Koalíció Pártjának tagjai. Az elmúlt pénteken rendezett vitafórumon még Rudolf Chmel – aki pedig a szlovákiai magyar nemzeti közösség sorskérdéseinek az ügyében is az egyik legfelkészültebb és empatikus szlovák személyiség – is úgy vélekedett, hogy a szlovákiai politikai élet kikristályosodását olykor az is nehezíti, hogy a Magyar Koalíció Pártja rendszerint etnikai erőként viselkedik. Szerinte az lenne a helyénvaló, ha a szlovák és a magyar liberálisok, baloldaliak, konzervatívok egy-egy pártban tömörülnének. Az elmúlt tizenhárom esztendőben két ilyesfajta próbálkozás tanúi lehettünk.

A rendszerváltás után a szlovák kereszténydemokraták a hasonló gondolkodású hazai magyarokat is integrálni akarták. Nem sok sikerrel, mert potenciális partnereik hamar felismerték, hogy az alapjaiban azonos értékrend ellenére, számos sajátos érdek sem teszi lehetővé az egyesülést. Az idő igazolta az önállósulást támogató döntést. A KDH egyértelmű európai irányvonalat hirdető és követő párt ugyan, amelynek megnyilvánulásaiban azonban ott lappang a nacionalizmus. Ez a párt hajszolta keresztül azt, hogy a megyei önkormányzat elnökének megválasztása kétfordulós legyen, nehogy már magyar legyen a megyefőnök. S ez a párt nyújtott be a kedvezménytörvény szlovákiai hatásának kivédése érdekében olyan törvénytervezetet, amely aligha sejlett fel még a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) legszebb magyarellenes álmaiban sem. Kudarcot vallott a szlovák–magyar partnerség a Demokratikus Baloldal Pártjában (SDĽ) is, pedig ennek a szolidaritásnak a két világháború közötti munkásmozgalomban jelentős hagyománya volt. Ám az SDĽ vezetői – köztük nem is olyan régen Peter Weiss is – fittyet hánytak ezekre a tradíciókra, s fokozatosan kiszorították szinte minden tisztségből a magyarokat. Ma ott tartunk, hogy Peter Ponický oktatási miniszter cinkosan összekacsintva a szlovák nacionalistákkal, magyar nemzetiségi osztályt szüntet meg. Ezúttal is fején találta a szöget Miroslav Kusý, aki nemrég egy tudományos fórumon kifejtette, hogy a szlovák pártok programjában most csak a közhelyes mondatok szintjén merik felvállalni a magyarság sajátos gondjait és érdekképviseletét. Attól tartanak ugyanis, hogy ha ezt megtennék, akkor jelentős számú szlovák polgár fordítana hátat nekik. Ebben a helyzetben sorsdöntő, hogy minél jelentősebb parlamenti képviselete legyen a Magyar Koalíció Pártjának, amely regionális pártként viselkedik, amikor a dél-szlovákiai régiók érdekképviseletét vállalja fel, etnikai erőként lép fel, ha a szlovákiai magyarság megmaradásának anyagi vagy szellemi pilléreit veszélyeztetik. Ám mindezzel együtt európai párt, hiszen kontinensünk demokratikus politikai eszközeivel politizál, amire eddigi kormányzati és parlamenti ténykedése egyértelmű bizonyíték. Az MKP ténykedése távolról sem volt hibátlan, ezért jogosak a jó szándékú bírálatok és a kételyek. Ám akadnak helyzetek, amikor rövid időre még a fontos részletkérdések is másodlagosak, mert nem homályosíthatják el a lényeget. A mostani parlamenti választásokon is ilyen tisztánlátásra lesz szüksége mindannyiunknak.