Vélemény

Eső után köpönyeg

Azt hihetnénk, a választási bukás felébresztette a magyar politikusokat, de úgy tűnik, ez nem történt meg, sőt, igazából kár is ilyesmiben reménykedni.
Hegedűs Norbert

2020. május 5. 08:00

mkp
Kép: MKP

„Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk, milyen fenn” – énekli a Hobo Blues Band egyik klasszikusa. Hogy miről szól a dal, arról hosszasan lehetne vitatkozni, hiszen mindenki azt hall bele, amit csak akar. Sírva vigadás, évszázados magyar balsors, önsorsrontó döntések, képtelenség a fejlődésre, az előrelépésre, a saját hibáinkkal való szembenézésre. Én ezekre szoktam asszociálni a dal révén, így nem csoda, ha egyből eszembe jutott, ahogy megláttam az MKP fotóját a közösségi hálón.

A fényképen egyébként nincsen semmi gyanús: Menyhárt József, Bárdos Gyula és Őry Péter, az MKP vezetői pózolnak Grendel Gáborral, a parlament alelnökével a pozsonyi vár előtt egy szép tavaszi napon. A kontextus az, ami miatt elborul az ember agya. Egy héttel korábban ugyanis egy szinte identikus képpel jelentkezett az Összefogás mozgalom, ahol Mózes Szabolcs és Orosz Örs fogják közre Grendelt. Félreértés ne essék: az égvilágon semmi baj nincs azzal, ha az MKP és az Összefogás képviselői a legerősebb kormánypárt vezető személyiségével találkoznak, aki történetesen magyar és a szlovák parlament alelnöke. De könyörgöm, miért nem tudtak együtt elmenni? Hol van a Magyar Közösségi Összefogás?

Hol a sokat áhított magyar egység, hol a közös fellépés, ha még abból is versenyt csinálnak, hogy ki tud hamarabb szelfizni Grendel Gáborral?

Ezek után képesek faarccal azt mondani, hogy szélesebb összefogás kell? Hogyan beszélhet valaki minden szlovákiai magyar összefogásának szándékáról, ha még azzal sem képes megegyezni, akivel pár héttel ezelőtt még közös választási listán indult?

Két hónappal a választás után a Híd gyakorlatilag tetszhalott állapotban van, az MKP és az Összefogás pedig szemmel láthatóan ugyanazt kívánja folytatni, amit eddig is csinált. Politikusaink első reakciói egyértelműen a széles körű összefogás hiányával magyarázták a választási kudarcot. Jelenleg egy ilyen, mindenkit összefogó platform megalakítása esélytelennek tűnik, de az is érthetetlen, miért gondolják egyesek, hogy ez önmagában biztos garancia lenne a sikerre. Nemcsak kiegyezésre, hanem más változásokra is szükség van. A választás előtti násztánc egyik legnagyobb tanulsága, hogy mind a Híd, mind az MKP szavazóinak egy jó része inkább levágná a saját kezét, mint hogy a konkurens magyar pártra szavazzon. Erre csak rátesz az a tény, hogy a jó féléves cirkusszal az összefogás puszta fogalmát is sikerült teljesen kiforgatni és rossz viccé silányítani. Az MKP vezetőinek az elmúlt tíz évben sikerült egy saját maguk által kreált csapdába kormányozni a pártot (szavazz ránk, mert mi vagyunk a „jó” magyarok). Ezzel, úgy tűnik, bármikor tudnak hozni egy 3 százalék körüli eredményt, de ez a plafon. Cserébe nincs jövőkép, és kódolva van a konfliktus a többi magyar párttal.

Ezért Menyhártéknak új ötletekkel kell előállni, ahelyett, hogy az Összefogás húzásait ismétlik meg egyhetes fáziskéséssel.

És most térjünk vissza Grendel Gáborhoz, aki egymaga több szavazatot szerzett, mint bármelyik magyar formáció. Tőle talán lehetne tanulni valamit.

Például, hogy néha ki kell mozdulni a színmagyar közegből, ha eredményeket akarunk elérni. (Rád nézek, MKP.) Vagy hogy a nehéz időkben is érdemes kitartani a politikai partnereink mellett, mert a jövő érdekes fordulatokat hozhat és a „nagyszombati bohócból” akár kormányfő is lehet (Összefogás?). Esetleg, hogy nem kell hülyének nézni a választókat: ha akarják, megtalálják az ember nevét a lista 148-as helyén is (Hídból valaki?).

Az OĽaNO sikere arra is rámutatott, hogy a korrupció és a klientelizmus a magyar választók szemét is szúrja, talán jobban, mint a kétnyelvű feliratok ügye (nem, ez nem azt jelenti, hogy nem kell a kétnyelvűség, hanem azt, hogy a kétnyelvűségre önmagában nem lehet felhúzni egy programot.). Át kell gondolni a jövőt, és azoktól kell tanulni, akik győztek. „Gondolj a holnapi napra, ne legyen ugyanilyen!” – énekli Hobo ugyanabban a számban. Ezért reméljük, hogy a szelfiken kívül más eredményük is lesz a tárgyalásoknak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mózes Szabolcs

Mózes Szabolcs: Ez átmeneti állapot, a cél a magyar egység!

Igor Matovič
Frissítve

Matovič: Nem történhet meg újra az, ami tegnap a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen

gyererk

Szlovákiában is egyre égetőbb probléma a roma diákok iskolai szegregációja

közúti baleset

Egy halálos baleset miatt mindkét irányban lezárták az R1-est

Ódor

Továbbra is rosszul tejel a második nyugdíjpillér

Hosszú Katinka

Forbes – Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.