Érthetetlen pofon

Orbán Viktor pártja az Európai Unió soros elnökségének átvétele előtti hetekben egy olyan törvényt – az új sajtótörvényt – fogadtatott el a parlamenttel, amelyről még egy viszonylag kezdő miniszterelnök stábja is percek alatt megállapította volna, hogy botrányt fog okozni. Kicsit vagy nagyot, de botrányt. Nemzetközit.

Az EU-elnökséget átvevő, betöltő állam mindig a nemzetközi figyelem fókuszába kerül. Ilyen helyzetben megszavaztatni egy olyan jogszabályt, amelyre egyébként semmi szüksége sem a magyar médiaközegnek, sem a magyar társadalomnak, de még csak a Fidesznek sem – a korábban a jobboldal által rettegett baloldali médiafölény szerencsére rég a múlté –, határtalan amatörizmusra vall. Ilyen helyzetben ugyanis még a kezdetben kis botránynak tűnő ügyek is nagyokká válhatnak. Azt, amit 2012 áprilisában a most kritikus világsajtó fele észre sem vett volna, az EU-elnökség átvétele előtti percekben még a tanyasi híreket szállító helyi lapok is megmorogják. (Tegyük hozzá, hogy joggal, de ennek a kommentárnak nem ez a témája.) A magyar kormány ezzel ráadásul egy politikailag forró késő őszt zárt le, melynek keretében az alkotmánybírósági jogkörök megnyirbálásáért, a II. nyugdíjpillér szétzúzásáért és néhány zűrös kinevezésért pár kritikus, ám eléggé hangosan még ki nem mondott észrevételt már begyűjthetett a kormányzat.

Az erőteljes nemzetközi kritika pedig ismét esélyt ad a hivatásos rettegőknek, akik ilyenkor kifejthetik, mennyire rasszista, antiszemita, cigánygyűlölő, xenofób és soviniszta (a sor „tetszés” szerint folytatható) jobb esetben a magyar kormány, rosszabb esetben az egész magyar nép. Miközben ennek természetesen a huszonötöde sem igaz, le kell szögezni: sajnos most egy ideig – legjobb esetben is hónapokig – a magyarok lesznek Európa ügyeletes bunkói. Legalábbis a kontinens többi lakójának szemében. Ilyen gödörbe pottyanva pedig már az is óriási eredmény lesz, ha 2014-ben ugyanolyan lesz az ország megítélése, mint tavaly volt. Pedig a második Orbán-kormánynak ennél, joggal, sokkal merészebb tervei voltak – országimázs-téren is. S mielőtt mindezért az elmúlt évek botrányos szocialista kormányzata alatt totálisan elhiteltelenedett balliberális rettegőket kezdenénk szidni, jó előre tisztázni: ha nincs az értelmetlen és megmagyarázhatatlan sajtótörvény, rájuk és nagyrészt kitalált félelmeikre sem lenne senki sem kíváncsi.

E tények ismeretében érthetetlen, hogyan futhatott bele az elmúlt húsz év legtudatosabban cselekvő magyar politikusa egy ekkora pofonba. Profizmusát a következő hónapokban bizonyíthatja igazán...