Erő és erkölcs

Egy kanadai turista megerőszakolásával vádolnak két párizsi rendőrt

A csillagok különös politikai együttállását figyelhettük meg az elmúlt napokban Szlovákiában és Magyarországon. Mindkét ország kormánya rendíthetetlen és stabil, de egyazon időben sikerült belefutniuk egy olyan hibába, amely akár hosszú távon is kihat a népszerűségükre.

Magyarországon az államfő lemondásához vezetett, hogy kegyelmet adott egy pedofíliával kapcsolatba hozható iskolaigazgató helyettesének, Szlovákiában pedig akár módosíthatják is a büntető törvénykönyvet, hogy az elévülési idő lerövidítése miatt ne úszhassák meg büntetés nélkül a nemi erőszak elkövetői. Mindkét ügy rávilágít arra, vannak témák, melyeket a kormánypártok kénytelenek erkölcsi alapon, haladéktalanul megoldani a maszatolás helyett.

A képviseleti demokráciákban a kormánykoalíció és az ellenzék küzdelmére sajátos játékszabályok vonatkoznak. A kormánypártok a parlamenti többségükre alapozva irányítják a törvényhozói folyamatot. Alapesetben törekedniük kéne a minél szélesebb körű megegyezésre, de ez gyakran formálisan sem történik meg. A nyilvánosság, azaz a választók eközben a saját bőrükön érzik a problémákat, de nem feltétlenül tudatosítják, milyen konkrét változások zajlanak körülöttük. Mindeközben az ellenzék próbálja meg kézzel-lábbal felhívni a figyelmet, ha a véleményük szerint rossz irányba haladnak a dolgok.

A problémák tematizálása nehéz, mivel sok kiemelt ügyet egyszerűen lehetetlen érthetően elmagyarázni. Kevesen fogják kiegyenesíteni a kaszát például a Bírói Tanács tagjainak megválasztása kapcsán, mert túlságosan elvont, milyen következményekkel is járhat ez a lépés. Aligha lehet eredményes tömeges tiltakozást szervezni, ha változik az oktatásügyi módszertan, pedig generációkra van hatással, miként és hogyan tanulunk.

A lehetséges botrányok másik része viszonylag könnyen relativizálható, hiszen minden nézőpontnak megvan a maga igazsága. Az oroszokkal való üzletelés nyilván bizonyos előnyöket is hoz a hátrányok mellett, csak nem mindegy, milyen előnyt. A korrupcióellenes vizsgálatok „politikailag motiváltak.” Az új büntető törvénykönyv valóban alkalmas lehet a börtönök tehermentesítésére. A pályázatok rendszerének átalakítása ellehetetleníthet bizonyos szervezeteket, miközben előnybe hoz más társulásokat. A legtöbb intézkedéssel nemcsak a kormány vagy a kiválasztottak szűk köre, hanem a társadalom egy bizonyos, mérhető része is jól jár.

Vannak ugyanakkor menthetetlen témák, amelyek kapcsán a nyilvánosság reakciója zsigerből fakad. A gyermekeket és a nőket világnézettől és ideológiától függetlenül mindenki félti és biztonságban szeretné tudni. Éppen ezért okozhat össztársadalmi felzúdulást a pedofilokat segítő személyeknek való kegyelemosztás vagy a nemi erőszak vizsgálatára vonatkozó szabályok megváltoztatása. A választópolgárok számára ezek a lépések kimagyarázhatatlanok, és senki nem szeretné, hogy ráragadjon a pedofil vagy erőszakpártoló bélyeg.

Miután a háttéremberek pár napos tétovázás után felmérték, hogy a mentegetőzés nem jó megoldás, Magyarországon nagyon gyorsan fejek hullottak. Szlovákiában is borítékolhatóan visszaállítják a nemi erőszak vizsgálatára vonatkozó eredeti szabályozást, mert a Fico-kormány a felismerés zavarán túllépve tudatosítja, mekkora károkat okozhat, ha az ellenzéki pártok helyett a családtagjaikat féltő nyilvánosság kritizálja. A kár viszont már megtörtént, az üzenet pedig egyértelmű: ideológiától függetlenül a nőket és gyerekeket minden kormánynak békén kell hagyni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?