Vélemény

Ennyit az elvekről

A szerdai sajtótájékoztatóján Igor Matovič lényegében kimondta, hogy a cél szentesíti az eszközt: kis túlzással bármire hajlandó, hogy megtartsa a kormányát és folytassa a szent háborúját a korrupció ellen. Akár még azon az áron is, hogy megismétli az előző garnitúra botrányait.
Hegedűs Norbert

2020. június 25. 18:00

matovič kollár vél
- TASR-felvétel

Büszkék lehetünk, mert a szlovákiai felsőoktatási rendszer minden szintjére van már egy plágiumbotrányunk Bc. Krištúfková, Mgr. Kollár és JUDr. Danko jóvoltából.

Amikor a múlt hét végén nyilvánosságra került Krištúfková ügye, még nem sejtettük, hogy pár napon belül a Sme rodina főnöke is hasonló vádak miatt kényszerül majd magyarázkodni. A Denník N kiderítette, hogy Boris Kollár diplomamunkájának több mint fele plágium, a házelnök pedig bőszen tagad. A helyzet azért is különösen pikáns, mert a Sme rodina vezetője a múltban erőteljesen kritizálta Andrej Dankót, Krištúfkovával együtt a leváltását követelték, hazugnak, csalónak, tolvajnak nevezték az SNS főnökét a plágiumbotrány miatt. Nos, Krištúfková visszalépett a kormánybiztosi pozícióból, de Kollár nem fogadja el a vádakat. Úgy tűnik, a házelnökökre más szabályok vonatkoznak.

Mindenki lélegzet-visszafojtva várta, mit mond az ügyre Igor Matovič, aki már Krištúfková kapcsán is gyanúsan csendben volt. Az igazság egykori harcosa pedig elhárított minden felelősséget: ő nem boríthatja a kormányt, mert hatalmas válság jön, visszatérnek Ficóék, jön az apokalipszis. Pedig Andrej Danko esetében az Egyszerű Ember is másképp vélekedett: aki plagizál, annak mennie kell, kész. Most viszont a vállát vonogatja és amiatt panaszkodik, hogy ő nem is akart miniszterelnök lenni. Talán fegyverrel kényszerítették? Az is csak téves emlék lenne, hogy Kollárral az elsők között egyezett meg, hiába intette mindenki, hogy ebből baj lesz? Nyilvánvaló, hogy miniszterelnökként az ember nem viselkedhet úgy, mint ellenzéki képviselőként. De ez egy elég egyértelmű eset, az elveket nem lenne szabad ilyen könnyen eldobni.

A választói pont azért szavaztak neki bizalmat, mert a személyében látták a garanciát arra, hogy az eddigi módszereknek vége lesz. Ezért kínos ez a habogás. Komoly csalódás és komoly törés.

A felelősség vállalása helyett Matovič inkább előállt egy újabb agyament ötlettel és megszüntetné a szlovákiai felsőoktatási intézmények felét. Az igaz, hogy a felsőoktatás reformra szorul, és az is tény, hogy van az országban néhány gyanús „diplomagyártó” intézmény (mint pl. Kollár és Krištúfková szakolcai alma matere). De az oktatási reformnak ne az legyen már az apropója, hogy egy politikus csalt, és rajtakapták. 
A mi emberünk. Ez az egész reformfolyamat hitelességét kikezdi, még ha jól csinálnák, akkor is.

Bármelyik tisztességesen dolgozó hallgató vagy tanár jogosan háborodna fel amiatt, hogy egy csaló politikus miatt akarják felszámolni az egyetemét.

Azért is különösen fájdalmas ezt a bénázást nézni, mert nagyon egyszerű lenne helyesen cselekedni. Ha Kollár most magától lemondana a házelnöki posztról és hamut szórna a fejére, az még növelné is az ázsióját sokak szemében. A pártját nyugodtan irányíthatná a háttérből, a koalíciós tanácson érvényesíthetné az akaratát. De ha erre magától nem képes,

Matovič nyugodtan kivághatná a hisztit, ahhoz nagyon ért, és most minden joga meglenne hozzá.

Kollár egy üzletember, nagyon gyorsan kiszámolná, hogy neki nem éri meg kilépni a koalícióból egy ilyen ügy miatt. A kormányfő így hű maradna az elveihez, és erőt demonstrálna a Kollár felé is, akit előbb-utóbb amúgy is meg kell majd reguláznia. Mert az biztos, hogy nem ez volt a Sme rodina utolsó botránya, ezt Matovičnak is tudnia kell. Minden engedménnyel hiteltelenebbé válik a korrupcióellenes harc szlogenje, és

ha a miniszterelnök nem vigyáz, a tükörből egyszer Robert Fico arca fog rá visszanézni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
caputova

Négy magyar professzort is kinevezett az államfő

Pellegrini

Pellegrini felszólította Gröhlinget, hogy viselkedjen „férfiként”

DAC női kézilabda

Az első hatba kerülés a célja a DAC női kézilabdacsapatának

koronavírus

A legtöbb esetben Csehországból hozták be a vírust Szlovákiába

Ľuboš Blaha

Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

has hasfájás emésztés iluusztráció

Fáradtság, hasfájás, sárga bőr...

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.