Emberrablással gyanúsítanak két szabolcsi rendőrt

Cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablással gyanúsítják azt a két szabolcsi rendőrt, akiket másik két civil személlyel a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten; az ügyben azóta előállítottak egy harmadik rendőrt is - közölte a térségi főügyészség vezetője.

Cigarettacsempészéssel kapcsolatban elkövetett emberrablással gyanúsítják azt a két szabolcsi rendőrt, akiket másik két civil személlyel a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten; az ügyben azóta előállítottak egy harmadik rendőrt is - közölte a térségi főügyészség vezetője.

A rendőrök egy olyan csempészcigaretta forgalmazásával foglalkozó társaságnak voltak a tagjai, amelyet egy másik bűnbanda átvert, ezért becsapóik közül szombaton túszul ejtettek egy embert, és szabadon engedését káruk, 300 ezer forint megtérítéséhez kötötték - mondta Kovács András.

A szabolcsi főügyész hozzátette: az emberrablásról a túsz rokonai értesítették a rendőrséget, s a megyei főkapitányság munkatársai a váltságdíj átadásakor egy parkolóban elfogtak négy túszejtőt, közöttük két rendőrt, majd hétfőn egy harmadikat is előállítottak, szerepének tisztázása megkezdődött. Kovács András a részletekről elmondta: az egyik társaság olyan illegális szállítmányt adott át a másiknak, amelyben papírral kitömött cigarettadobozok is voltak.

Az átvert csoport tagjai - akik között a rendőrség kisvárdai járőr alosztályának munkatársai is tartoztak - kitalálták, hogy túszul ejtenek egy embert és így hajtják be kárukat. Egy újabb szállítmány ürügyén lépre csaltak egy személyt, majd telefonon kiszabadulásáért 300 ezer forintot követeltek. A pénz átadására több helyszint jelöltek meg Kisvárdán, de a rokonok által időközben riasztott rendőrök jól megszervezték a túszejtők elfogását, s le is csaptak rájuk az egyik autóparkolóban.

A nyírségi főügyész megjegyezte, az elfogott négy ember mellett legalább három ember elmenekült a helyszínről, őket még keresik.Kovács András arról is szólt, hogy az egyik rendőr gyanúsítottnál tartott házkutatás során több száz karton csempészésből eredő cigarettát találtak. Hétfőn egyébként egy harmadik rendőrt is elállítottak az ügyben, ő a sértett állítása szerint szintén részt vett a túszejtésben; az ügyben eljáró ügyészségi nyomozó hivatal munkatársai még nem végeztek kihallgatásával.

A megyei főügyész közölte: az emberrablással megalapozottan gyanúsított személyek előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezik a bíróságon, bírói meghallgatásuk kedden lesz. A térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bűncselekményben érintett két rendőr szolgálati viszonyát az állományilletékes parancsnok etikai eljárás keretében megszűntette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?