Életem egyetlen taxiszámlája

De nem erről értekezem most, – legalábbis nem a szó szoros értelmében – hanem a vámhivatal őszi Nyitra megyei, illetve nyári Eperjes megyei ellenőrző akciójáról. Azt vizsgálták szúrópróbaszerűen, hogy vajon adnak-e számlát a taxisofőrök.  Nos, legtöbbször nem adnak. Hivatalosan fogalmazva: „elenyészőnek bizonyult azon próbautak száma, amelyek során a taxisofőrök betartották a számlaadási kötelezettséget”. Az eperjesi ellenőrzést ráadásul előre bejelentették, tízből hat alkalommal mégsem kaptak számlát. E szomorú tapasztalattal felvértezve Nyitra megyében már nem szóltak előre, ami okos döntésnek bizonyult: Nyitrán, Nagytapolcsányban, Komáromban és Zselízen egyetlen taxisofőr sem adott számlát. Azaz kedvükre trükközhetnek a bevétellel, az utasok pedig a sofőrök zsebét tömik ki, mint preparátor az állatok tetemét.  Kilenc éve élek a fővárosban, havonta átlagosan kétszer utazom taxival, általában éjszaka. Megkerestem a városon belüli legolcsóbb, öteurós szolgáltatást, szinte kizárólag ezzel a céggel utazom, csak akkor hívok más számot, ha minden kocsijuk foglalt. Eddig egyetlenegyszer kaptam kérés nélkül számlát. Magam is meglepődtem, amikor egyik éjjel, kiszállás előtt a sofőr kedvesen azt mondta: moment. És írogatni kezdett valami cetlire. Ja, ez lesz a számla – futott át az agyamon, úgyhogy szerencsére nem vágtam totál bamba képet, amikor a kezembe nyomta.   A szimpatikus srác egyébként egész úton szóval tartott, ami ritkaság Pozsonyban. Elmondta, hogy aznap éjjel tudatosan igyekszik a dzsesszfesztivál helyszíne körül cirkálni, mert szíve szerint ő is ott lenne, de hát kell a pénz, úgyhogy elvállalta a vasárnapi műszakot. Viszont alaposan kikérdezi az utasait, hogy milyenek voltak a koncertek. Egyetemista, keletről, Nagymihályból jött. Nappal tanul, éjjel taxizik, hogy fedezze a költségeit. (Azt, hogy mikor alszik, nem árulta el). Ráadásul filozófiát hallgat, azaz diplomásként sem lesz könnyű élete. Nos, tőle kaptam én számlát négy-öt éve, egy októberi esős vasárnap éjjel. Ő volt az egyetlen, aki nem akart trükközni a bevétellel. Mert nyilván annyira szüksége volt a melóra, hogy nem kockáztathatta az esetleges lebukást és a büntetést. Vagy eleve tisztességes volt. Miért is ne? Becsületes munkával akart pénzt keresni. Pedig talán ő volt az egyetlen, akinek szívesen fizettem volna zsebbe is, hogy segítsem a boldogulását ebben a lelketlen dzsungelben.