Sikerült megmenteni annak a csecsemőnek az életét, akit anyja egy udvari wc-ben szült meg, majd a sorsára hagyott Gadányban. A Somogy megyei településről csütörtökön reggel szállítottak a marcali kórházba a mentők egy 24 éves nőt.
Életben maradt a wc-ben dobott csecsemő
Sikerült megmenteni annak a csecsemőnek az életét, akit anyja egy udvari wc-ben szült meg, majd a sorsára hagyott Gadányban. A Somogy megyei településről csütörtökön reggel szállítottak a marcali kórházba a mentők egy 24 éves nőt. Miután az orvosok megállapították, hogy a fiatalasszony rosszullétét az okozta, hogy nem sokkal korábban szült, azonnal riasztották a rendőrséget.
A helyszínre irányított járőrök ezt követően a fiatalasszony házának udvari WC-jében megtalálták a csecsemőt. Mivel a gyerek még élt, azonnal orvost hívtak, akinek sikerült megmentenie az újszülött életét. A csecsemőt jelenleg kórházban ápolják, állapota már kielégítő. A fiatal nővel szemben egyúttal a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon eljárást indítottak, életveszélyt okozó testi sértés miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.