Élet és irodalmi korrupció

A rengések epicentrumában a testület egyik tagja, Katarina Frostenson költőnő áll, akiről kiderült, hogy résztulajdonosa a férje által vezetett rendezvényközpontnak, és az intézmény anyagi támogatást kapott a Svéd Akadémiától. A férjét, bizonyos Jean-Claude Arnault fotóst ráadásul több nő szexuális zaklatással vádolja. És ha mindez nem lenne elég, a testület tagjai közül többen azt gyanítják, hogy ő szivárogtatta ki az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét.

A botrány miatt sorra mondtak le a tagok, annak ellenére, hogy az akadémiai tagság egy életre szól. Így volt ez egészen tegnapelőttig, amikor is maga a svéd király próbálta megmenteni a helyzetet azzal, hogy módosította az erre vonatkozó merev szabályzatot. Nyilván úgy gondolta, hogy a lemondott tagok helyébe sikerül gyorsan újakat választani. Nos, nem sikerült.

Utoljára 1943-ban nem adták át az irodalmi Nobel-díjat, a háborús helyzetre való tekintettel, és 1901 óta összesen csupán hétszer maradt el a díjkiosztó. Sovány vigasz, hogy jövőre két díjazott örülhet, mert egyrészt nyilván inkább örült volna most egy szerző, mint hogy osztoznia kelljen majd a dicsőségen. Másrészt kiderült, hogy a döntnökök sem szentek, hanem egyszerű halandók, akiknek bőven van mit meggyónniuk. Kiderült továbbá, hogy Svédországban is létezik olyasféle intézményes lopás, amihez mi itt már rég hozzászoktunk. Bizony, már fel sem szisszenünk, ha azt halljuk, hogy valakik, akár politikusok, akár kultúracsinálók, hatalmi pozíciójukat kihasználva közvetlen hozzátartozójuknak nyújtottak anyagi támogatást, vagy egyéb módon ügyeskedtek a húsosfazék közelében. Az ilyesmit – még ha felelősségre is vonják a vétkest – pár nap alatt elfelejtjük, töröljük a hardverünkről az információt, mert kell a hely az újabb botrányok befogadására. Viszont nálunk a rajtakapott személy kollégái nem sűrűn mondanak le a posztjukról arra hivatkozva, hogy nem képesek tovább egy olyan testületben dolgozni, amelynek jó hírén folt esett.

A svéd szemmel láthatóan kevésbé immunis nép, főleg ha az utóbbi évben világszintű témává vált szexuális zaklatás is belerondít a képbe. Mindenesetre most a fél világ megtanulhatta Katarina Frostenson nevét, ha nem is a verseinek köszönhetően. Ha pedig a hölgy, illetve a házaspár valóban ludas néhány díjazott nevének kiszivárogtatásában – amiért a bukmékerektől kaphattak komoly összegeket, – akkor isten óvja őket és a Svéd Királyi Akadémiát. Az irodalmi Nobel-díj ugyanis a Nobel-békedíjjal együtt mind közül a legnagyobb közfigyelmet élvező elismerés. Az esélyesekre rengetegen fogadnak, nagy biznisz ez, amellett, hogy művészetről van szó. A döntésben illetékeseket pedig akkora tisztelet övezte egészen mostanáig, hogy bármiféle „mutyizás” gyanúja örökre taccsra vághatja az egész akadémiát.

Talán épp ez az oka a mostani radikális lépésnek. Inkább vállalják, hogy a közvélemény egy éven át rajtuk csámcsog, mint hogy sebtiben beválasztott tagok döntsenek a díjazottról, csak azért, mert „muszáj”. Szóval szerintem a kisebbik rosszat választották. Ami, persze, ettől még nagyon rossz.