Élet a tandíjak nélkül

Mint várható volt, nem eredményezett különösebb meglepetést a törvényhozás elutasító döntése az egyetemi tandíjak dolgában. Részben ugyanis maga a kormány segédkezett lesöpörni az asztalról saját javaslatát. A különutas, hogy mást ne mondjak, már-már eretnek álláspontra helyezkedő liberálisok becsületére legyen mondva, nem gyújtottak örömtüzeket, nem tapsolták meg saját döntésüket. Froncnak pedig nem maradt más, mint hogy annak örüljön, legalább hét igaz ember akadt a honatyák között, akik igennel szavaztak. Csekély vigasz. És mindez, ha jól meggondoljuk, František Csipkerózsika Tóth egykori, szépemlékű oktatási államtitkár kényszerű visszahívása miatt történt. Az ANO berágott, és ennek tanújelét is adta a tandíjrendszer elutasításával.

Nem kell hozzá nagy ész, hogy mi következik ezek után képviselői, sőt kormánykörökben. Megkezdődhet végre az igazi parlamenti adok-kapok időszaka, a nagy szemérmetlenség. Nekem azért van olyan érzésem, hogy talán még jól is jöhet a jelenlegi kormánykoalíciónak, hogy nem képes megvalósítani – a jól ismert kifejezéssel élve – szent és (s)érthetetlen programját. Valami azt súgja nekem, a látványosan megromlott liberális–kereszténydemokrata viszony csak felfújt ügy, maszlag. Egy perpatvar, amely alibit teremt a közelgő választásokra készülő, jelenleg kormányzó pártoknak. ĺgy legalább nem kell végrehajtani a felsőoktatási reformot, vagyis a tandíjak bevezetését, amely kétségkívül érzékenyen érintette volna családok

tízezreit. Persze lehet, hogy csak nekem van üldözési mániám.

Egyébként nem mondom, én is szívtam a fogam, ha a tandíj szóba került, hogy nehogy már, meg miegymás; mégis úgy vélem, a törvényhozásban elhangzott „nem” jó időre konzerválta a honi felsőoktatásra száradt, több évtizede egyre csak töppedő ürüléket. Hogy mást ne mondjak. Spongyát rá, hogy Orál Viktor szimpatikus népvezért idézzem szabadon, az egyetemek, akárcsak az eddigiekben, továbbra is működhetnek a hallgatók anyagi hozzájárulása nélkül, igaz, jó szarul, de igen. Végül is olyan még nem történt, hogy sehogy sem lett volna, bár, Nagymácsédon már volt úgy három napig, de aztán ott is lett valahogy.