Elégedetlen táborok

A „melegjogi oldal” zsákutcába terelte magát, amikor elhitette saját magával, hogy alkotmányellenes a népszavazás. Normális országban nem lehet ilyen témákról referendumot tartani, evidens, hogy a kérdések ellentétesek az alaptörvénnyel, éppen ezért jó, hogy az államfő az Alkotmánybíróságra küldte azokat – így lehetne summázni a népszavazási kezdeményezéstől megriadt liberálisok szeptemberi argumentációját. Ezeken a hasábokon már akkor jeleztük, hogy ez a taktika visszaüthet – hiszen néhány nyugati államban tartottak már ilyen jellegű népszavazást.

Másrészt a konzervatív népszavazáspártiak sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen pont azt a kérdést kaszálta el az Alkotmánybíróság, amely törvénytervezetek formájában rendszeresen vissza-visszatér a parlamentbe. Arról ugyanis nem dönthetnek közvetlenül az emberek, hogy a különböző regisztrált partneri kapcsolatok a házassághoz hasonló jogokat kaphassanak-e vagy sem. Ebben a kérdésben ráadásul a családvédő civilek pont a melegszervezetek malmára hajtották a vizet. Utóbbiak ugyanis az AB döntését úgy értelmezik (félre), hogy a testület azt mondta ki: két azonos nemű ember kapcsolatának törvény előtti rögzítése emberi jog. Holott az AB által vizsgált kérdésben azonos nemű párok nem szerepeltek, csupán az egyéb jellegű kapcsolatok meglehetősen tág definíciója. Ebbe persze, ha akarjuk, a meleg párok is beletartoznak, de beletartozhat egy gumimaci és egy kisgyerek kapcsolata is.

Újraindul az értelmezési háború, majd jöhet a semmit és senkit sem kímélő kampány. A referendumot kezdeményező szervezetek megnyilatkozásaiból látszik, hogy az „egyszerű emberek” elitellenességére próbálnak majd eléggé populista módon rájátszani – első körben Andrej Kiskát és a „politikai elitet” kritizálták azért, mert az AB-re kerültek a kérdések, most pedig a „bíróságok zsarnokságától” óvtak. Mivel a népakarat nyilvánvaló, a liberális tábornak más lehetősége nem lesz, mint a választók távol tartása az urnáktól – hogy a magas érvényességi küszöb miatt eredménytelen legyen a voksolás. Ez politikai szempontból elég kényes, hiszen egy öntudatos értelmiségi vagy egy politikus nem igazán buzdíthatja arra a választókat, hogy ignoráljanak egy országos szavazást, pláne, ha a lehető legközvetlenebb véleménynyilvánítási formáról van szó.

Az AB döntése ellenére is sok a kérdőjel. Alkotmányjogászok abban sem értenek egyet, hogy ezek után Kiskának kötelező-e kiírnia a népszavazást (többségük szerint igen, e sorok szerzője úgy véli: végül kiírja). Ha pedig eredményes és sikeres is lenne a referendum, a törvény pontosan nem rendelkezik arról, hogy miként jelenjen meg a népakarat az alaptörvényben. A jogszabály előírja, hogy a parlamentnek el kell fogadnia egy ezt rögzítő alkotmánytörvényt, ám az nincs lefektetve, hogy a tervezetet kinek kell beterjesztenie, mikor és milyen formában – a képviselőknek pedig, ugyebár, szabad akaratuk van, szavazáskor nem köthető meg a kezük.

Ezek a jogtechnikai kérdőjelek is mutatják: annak ellenére, hogy szűk húsz év alatt ez lesz a nyolcadik népszavazás, a politikai elit nem volt képes olyan törvényes hátteret alkotni, amely félreértésekre és alibizésre lehetőséget adó kiskapuk nélküli helyzetet teremtene.