Éjfél előtt öt perccel

Lódarazsak lakmároztak egy langallón, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy negatív lett a finn miniszterelnök drogtesztje. Hála a jó istennek, hajtotta össze az asztalon kiterített újságot Bandika, és az órájára nézett, majd meglepődött. Éppen a Csapkodó csuka nevű ártéri vendéglő előtt ücsörögtek, és várták, hogy elárasszák a helyet a törzsvendégek. Azok viszont nem jöttek, csak egy városi terepjáró parkolt le a távolban az országút mellett, hogy az anyósülésről kiszálló anyuka kezében tartva megpisiltesse a kislányát a szalagkorlát mellett. Mit hálálkodik? – kapta fel a fejét Ervin. Ugyanannyi köze van hozzá, mint nekem, vagyis nulla. Nem az, csak eszembe jutott, hogy állítólag a finnek isszák a világon a legtöbb kávét. Nem furcsa? – nézett ismét az órájára Bandika. Ervin erre azt válaszolta, hogy szerinte nem. Jártam én már Finnországban, Kristinestadból, pontosabban Kristiinankaupunkiból utaztunk át Keuruu Haapamäkibe, onnan pedig északra, Ouluba, a fárasztó út során pedig volt alkalmam bedobni néhány finn kávét. Híg. Sokat meg lehet belőle inni. Ennyi a titok. Maga meg mit nézegeti az időt állandóan? Bandika kénytelen volt bevallani, hogy megállt az órája, folyamatosan azt mutatja, hogy éjfél lesz öt perc múlva. Szerintem ez egy jel – mutatott az ég felé Ervin. Annak a jele, hogy hamarosan kezdődik az új tanév. Füzeteket megmargóznia sikerült már? Ücsörög itt, mint akinek nincs jobb dolga. Bandika elismerte, hogy ezen a téren még akad bepótolni valója, majd egyből visszakérdezett, mert érdekelte, minek ment Ervin Ouluba, Észak-Finnország legnagyobb városába, ahonnét a siófoki Oulu parkban Makovecz Imre által tervezett evangélikus templom faanyagát is hozták a nyolcvanas évek végén. Különben mindig északra vágytam én is, csak nem adatott meg – sóhajtott a poharába. Én meg délre, kétezer éves olajfák, meg bűzlő birkasajtok közé – bólintott Ervin. Aztán elmesélte, hogy Ouluban, a majd kétszázezres finn városban működik egy magyar mobil lángosozó. Úgy kell elképzelni, mint egy lakókocsit, amit vízszintes irányban lefestettek piros-fehér- zöldre. Édes és sós lángost is készítenek, főleg fesztiválokra és egyéb rendezvényekre járnak. Tombol a sarkvidéki tél, a tájra hópaplan nehezedik, az emberek lelkére depresszió, a finnek literszám öntik magukba a kávét, egyszer csak megérkezik a piros-fehér-zöld csíkos lakókocsi, és lángosillattal lehel új reményt a létezésbe. A kemény finn télben egy frissen sült sajtos- fokhagymás lángos maradandó élmény, elhiheti nekem. Miért nem sajtos-tejfölös? – érdeklődött Bandika olyan tekintettel, mint akit most értesítettek arról, hogy eláztatta az alsó szomszédokat. Mert a tejföl arrafelé könnyen ráfagy – árulta el Ervin, aki köztudottan nem kedveli a hideg ételeket.

Egy darabig nézték még a lomhán repülő gázlómadarak kontúrjait a liluló égen, majd abbahagyták, mert sötétedni kezdett. Már csak három órát kell várni, hogy ismét pontos időt mutasson az órám – emelte fel büszkén a bal kezét Bandika. Igen, de egy percre rá már késni fog – mondta Ervin, majd mint egy kirepedő égi műanyag szatyorból... rájuk szakadt a zivatar.

A szerző a Vasárnap munkatársa