„Egzotikus” nemzetek

Budapesti diákigazolványunk, melyen a kiállító ország nevét nem tüntették fel, nagy fejtörést okozott ottjártunkkor a görögországi múzeumok jegykiadóinak. Az Akropolisznál szolgálatot teljesítő idősebb bácsi ugyan tudni vélte, hogy Budapest Lengyelországban van, és ellentmondást nem tűrő hangon kérte tőlünk a diákjegy árát, ám a többiek – főleg időszakos nyári munkát vállaló diákok – a biztonság kedvéért inkább megkérdezték, hogy melyik országból jöttünk. Az Európai Unió országaiból érkező diákok számára ugyanis – mint időközben megtudtuk – minden görögországi múzeumba díjmentes a belépés. Mivel a tét elég nagy volt, s már az első helyen meggyőződhettünk a görögök kissé hiányos földrajzi ismereteiről, ám mellesleg mediterrán könnyelműségükről is, hiszen útlevelünket sehol sem kérték el, úgy döntöttünk, valamilyen uniós nemzethez tartozónak adjuk ki magunkat. Ezek közül is a görögök szemében „egzotikusabbnak” tűnőt kellett választani, hiszen azt talán még ők sem hinnék el, hogy ez a sose hallott egyetemi város, ez a Budapest éppen Angliában vagy Németországban van, s mivel az általunk beszélt nyelvről is egyértelműen megállapítható, hogy nem tartozik sem a germán, sem az újlatin nyelvek közé, úgy döntöttünk, finnek leszünk. Ez – az említett akropoliszi bácsit kivéve – mindenkinél bevált. Az Agorán ugyan volt egy kis problémánk, mert a jegykiadó hölgy, akinek csak egy régebbi listája volt, nem akarta elhinni, hogy Finnország már belépett az EU-ba, de szerencsére sikerült meggyőznünk. Az Athén melletti Eleusziszban, az egykori titkos misztériumok színhelyén épült gyárvárosban nagy örömöt szereztünk az ásatási terület dolgozóinak, mivel még sosem láttak finneket. Alaposan szemügyre vettek minket, s még az általunk beszélt nyelv is elbűvölte őket…