Vélemény

Egyujjas bundakesztyű

Január 20-án az Amerikai Egyesült Államok új úton indult el a gyógyulás felé, a szó valamennyi értelmében. ​​​​​​​
Juhász Katalin

2021. január 26. 11:30

biden
TASR/AP-felvétel

Sütött a nap Washingtonban, mintha ezt is megrendelték volna, Lady Gaga gyönyörűen énekelte a himnuszt, egy Amanda Gorman nevű fiatal fekete költőnőről pedig már aznap sokan leírták, hogy ellopta a show-t. Úgy olvasta fel saját versét, vagy inkább közéleti gondolatait, hogy el is mutogatta, szinte elbalettozta a kezével, és szerencsére elég szuggesztív jelenség ahhoz, hogy a szövegben szereplő ordas közhelyek élét tompítsa. Nincs is baj a klisékkel egy ilyen ünnepi alkalmon, mert hiszen mindenki érti őket, nem okoznak fejtörést, megfejteni való talányt.

Ennek ellenére mégsem ő lopta el a show-t – ezt öt-hat nap után bátran kimondhatjuk. Bernie Sanders szenátor ugyanis simán lekörözte őt show-lopásban: akkora internetes mém lett, amekkorát évek óta nem látott Amerika, de a világ sem.

Kellett már a képi humor nagyon. Ki voltunk éhezve rá, úgyhogy a legjobbkor jött, és a legváratlanabb pillanatban, mert hát ki gondolta volna, hogy annyi szép gondolat, komoly elhatározás, emelkedett hangú fogadkozás közepébe durran bele. Pedig a vermonti szenátor nem csinált semmit, csak ült ott, kényelemesen keresztbe tett lábbal, egyszerű, szürke szélkabátban, kezét pedig a hidegre való tekintettel norvég mintás egyujjas bundakesztyűbe bújtatta. Nos, ezt a nagypapás szerelést egyetlen stylist sem javasolta volna elnöki beiktatásra, ezért valószínűnek tartjuk, hogy Sanders meg sem kérdezett egyet sem. És míg a beiktatáson részt vevő nőkről pontosan tudni, melyik divattervezővel dolgoztattak, a szenátor csak annyit árult el a világhírűvé vált bundakesz-tyű eredetéről, hogy „náluk, Vermontban nagyon hideg van, úgyhogy hasznos az ilyen kiegészítő”.

A 79 éves politikus másnapra internetes mém lett. A róla készült kesztyűs, szájmaszkos képet híres festményekbe dolgozták bele, ikonikus lemezborítókon bukkant fel, történelmi fotók mellékszereplője lett, kultuszfilmek kulcsjeleneteibe került be casting nélkül, például ott gubbaszt Forrest Gump mellett a buszmegállóban, azon a bizonyos padon. Szóval számos olyan környezetben szerepeltették, ahonnan kilóg – mert hiszen a beiktatási ceremónián is ez volt a helyzet. A vizuális humor ezernyi apró gejzírként tört ki a kopár földből, hogy legalább néhány pillanatra feledtesse velünk a valóságot, a ránk váró nehéz évet, a bizonytalan jövőt. Bernie egy csapásra mindenki nagypapája lett, aki persze divatot is diktál: tegnap már arról lehetett olvasni komoly amerikai lapokban, hogy ama bizonyos kesztyűt gyártó cég lesz az elnöki beiktatási ceremónia nagy nyertese, nem pedig a jelen lévő hölgyek méregdrága kabátját tervező művésznő.

És nehogy azt higgyék, hogy a vermonti szenátor nem látta az összes róla készült humoros kollázst. Külön stáb gyűjtögeti neki ezeket. Ő pedig egy pulóvert dobott piacra, rajta a híres fotóval, a bevétel pedig jótékony célra megy, egy közétkeztetési alapítvány kapja. Lám, így is be lehet vonulni a halhatatlanok közé, nem csak elnökjelöltként…

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az új rimaszombati kórház látványterve (BBSK-felvétel)

Teljesen megújulhat a rimaszombati kórház

Pozsony

Több százezer eurós büntetést kaphat az Arriva

építőanyag

Jövőre az ideinél is drágábban építkezhetünk

komárom

Komárom – Nem veszi meg a volt poliklinika épületét a szlovák állam

közgyűlés

Miért menekülnek a városházáról az emberek?

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.