Egyetlen kegyetlen század

műkorcsolya-Eb

Amikor megjelentek a pontok, felmorajlott a csarnok. Az orosz közönség nem a kűrjüket éppen befejező franciákat ünnepelte, hanem azt, hogy az utolsónak futó francia páros pontszáma után nyilvánvalóvá vált, a dobogó mindhárom fokán orosz kettős állhat. A műkorcsolya-Eb-k történetében immár tizenötödször.

A rövidprogram után még vezető Vanessa James és Morgan Cipres számára még keserűbb volt a csalódás, amikor szembesültek vele, hogy

0,01 ponttal, egyetlen kegyetlen századdal maradtak le a bronzéremről.

Az új pontozási rendszernek kétségtelenül vannak előnyei. Például nem lehetetlen, hogy valaki akár az ötödik helyről is győzni tudjon, mint tette azt a pályafutása második kontinensbajnoki címét szerző Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov kettős, akik egyértelműen a legjobb kűrt futották csütörtök este Moszkvában. Az is az új pontozás hozadéka, hogy egyetlen esésnek nem kell szükségszerűen végzetesnek lennie - bár a műkorcsolyát csak elvétve figyelők tudatában már annyira beágyazódott a "minél kevesebb esés, annál jobb helyezés" tétel, hogy több mint egy évtizeddel az új pontozás bevezetése után is lesz, aki nem fogja érteni, hogyan előzhette meg például a Kszenija Sztolbova, Fjodor Klimov duó egy eséssel azt a Natalija Zabijakót és Alekszandrt Enbertet, akik esés nélküli kűrt futottak.

A nemzetközi szövetség a tévétársaságokkal karöltve igyekszik mindent megtenni az új pontozás közérthetőbbé és követhetőbbé tételéért. Néhány éve bevezették, hogy a képernyő jobb felső sarkában látható az éppen élen álló versenyző technikai pontszáma, illetve az aktuálisan futó korcsolyázóé, amint az egyes elemek végrehajtásával egyre növekszik. Idén még tökéletesítették a rendszert, most már az is ott van a képernyőn, milyen elemet mutatott be éppen a versenyző, annak mennyi az alapértéke, és milyen kiviteli pontokat várhat rá (például annak függvényében, hogyan érkezett a jégre egy ugrás után).

A női rövidprogram után az első három helyezettet csak 1,97 pont választja el egymástól. Könnyebb felfogni, milyen minimális ez a különbség, ha tudjuk, hogy egy dupla flip alapértéke 1,9 pont, egy tripláé már 5,3.

De mégis hogyan lehet elmagyarázni, megragadni 0,01 pontnyi különbséget?

Mondjuk technikában az mennyi? Az ideálisnál három és fél fokkal lejjebb tartott lengőláb? És komponensekben? Egy nem pontosan ritmusra végrehajtott kézmozdulat?

Vanessa James és Morgan Cipres kűrjében több hiba is volt, és természetesen ha már csak az egyiket elkerülik, pályafutásuk során másodszor is Európa-bajnoki dobogón állhattak volna. De az egy századnyi különbség így is túl kegyetlen - pont azért, mert megragadhatatlanul minimális.

Az úszásban a 70-es években úgy döntöttek, nem ezred-, hanem csak századmásodperc pontossággal fogják mérni az időket, mert egy ezredmásodperc alatt olyan minimális távolságot tesz meg egy versenyző, hogy az bőven benne van a medencék méreteire vonatkozó hibahatárban. Magyarán: nem lehet garantálni, hogy minden pálya milliméterre pontosan egyforma hosszú legyen, ezért nem is lenne igazságos, ha ilyen minimális különbségek döntenének az úszók között.

A műkorcsolya soha nem lesz precízen mérhető sportág, de ha már egzakt számokkal dolgozik, talán érdemes lenne megfontolni egy olyan szabályt, hogy ha az érmekről 0,1 pontnál kisebb különbség dönt, akkor hirdessenek holtversenyt.

Már csak azért is, mert a sportág hitelét jól illusztrálja, hogy az eredményhirdetés után a különböző fórumok tele voltak az összeesküvés-elméletekkel, miszerint a bírók "kimatekozták", nehogy már az oroszon kívül más nemzet is érmes lehessen. Pedig ha volna valaki, aki ebben a rendszerben, a pontozásra fordítható néhány perc alatt, a többiek által adott pontokat is valószínűsítve ki tudná ezt matekozni, akkor az vagy cirkuszban lépne fel fejszámolóművészként, vagy a Nobel-díjért járó plakettjét rendezgetné a polcon, de semmiképpen sem műkorcsolyaversenyt pontozna.

Bár a jelenlegi műkorcsolyában elengedhetetlen a számolgatás, a pontok maximalizálása, nem azért nézzük ezt a sportágat, hogy egy jót matekozzunk, hanem hogy emlékezetes élményeket kapjunk. Ebből a szempontból pedig a franciák kűrje is érmet érdemelt volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?