Egyelőre nem dől tovább a pisai ferdetorony

A pisai ferdetorony stabilizálása sikeres volt, s a következő 300 évben már nem dől tovább - közölte egy mérnök, aki a híres olasz turistacsalogató látványosság megőrzésén dolgozott.

"Minden várakozásunkat igazolódott.



A pisai ferdetorony stabilizálása sikeres volt, s a következő 300 évben már nem dől tovább - közölte egy mérnök, aki a híres olasz turistacsalogató látványosság megőrzésén dolgozott.


"Minden várakozásunkat igazolódott. Most elmondhatjuk, hogy legalább 300 évig így marad a torony" - idézte Michele Jamiolkowsky professzort a Corriere della Sera című római lap.

A geológusmérnök és csoportja 1990-től tíz éven át dolgozott az 1993-ban még 4 méter 47 centiméterre elferdült harangtorony dőlésének megállításán. A nagyszabású munka 2001-ben fejeződött be, addigra 48 centiméterrel tudták "visszaegyenesíteni". Ez nagyjából az 1700-as évekbeli állapotot jelenti.

A 26 millió eurós vállalkozás sikerét igazolta, hogy az utóbbi években egyetlen milliméterrel sem dőlt tovább a megépülése óta apránként ferdülő torony.

A munkálatok közben a látogatók elől is lezárták az ország egyik jelképének számító nyolcszáz éves műemléket, amelyet 2001 decembere óta lehet ismét megtekinteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?