Vélemény

Egy út áll előttünk

Kisebbségi létünk hosszú évtizedei során politikusaink háromszor veselkedtek neki az önösszeszedésnek.
Szilvássy József

2021. március 25. 08:00

szövetség
(Somogyi Tibor felvétele)

Először 1936-ban mondták ki két meghatározó magyar párt egyesítését, ám az Országos Magyar Párt valójában csak egy évvel később kezdte meg tényleges tevékenységét és nem sokkal később a történelem viharai szétzilálták.

A második pártegyesülést, a Magyar Koalíció Pártjának megalakulását 1998-ban nem kis mértékben Mečiar választási törvénye kényszerítette ki, illetve gyorsította fel. Az MKP fontos politikai tényező lett, kormánypártként egyik legnagyobb sikerét a Selye János Egyetem létrehozásával érte el. A bő tíz évvel ezelőtti pártszakadás okait és tanulságait politológusok, hovatovább a történészek elemezhetik. A magyar kudarcot hozó tavaly februári parlamenti választás egyértelművé tette, hogy csak egy út járható. Különben alternatívaként a hazai magyarságon ismét csak a tavalyi pofon csattanna, mert továbbra is érdekképviselet nélkül maradna a pozsonyi törvényhozásban. Ezt tudatosították a három szlovákiai magyar párt vezetői, nyolc hónapos egyeztetés, viták után kivajúdták a pártegyesülést, a Szövetség, magyarok, nemzetiségek, régiók megszületését. Végre kiegyeztek. A tisztségek elosztásának arányaiban is, amelyet a tavalyi választási eredményük, valamint a jelenlegi pártpreferenciák alapján határoztak meg. Forró Krisztián szerint a Szövetség magyar párt lesz, de – ahogy a neve is jelzi – nyitott más hazai nemzetiségek, főleg a déli és a keleti régiók polgárai előtt. Nem sodródik be a kizárólagos etnikai politizálás zsákutcájába, nyilván főleg a Híd vezetőinek kérésére.

Ugyanakkor több fontos kérdésre még nem hangzott el egyértelmű válasz. Nem tudjuk, vajon a három platform milyen mechanizmus alapján határoz a közös álláspontról. Konszenzus vagy többségi szavazás alapján, netán lesz vétójog? Az MKP köztudottan a Fidesz stratégiai partnere, az új párt megtartaná ezt a státust. Ám hogyan érvényesül Sólymos László törekvése, aki szerint legyenek a mindenkori magyarországi kabinet kiemelt partnerei, de nem alárendelt szerepben. Végre rendet kellene teremteni az anyaországból átguruló forintmilliókkal is. Átláthatóan, kulturális és más nemzetiségi intézményeink támogatására kell fordítani, nem pedig a kiválasztottak és kegyencek lekenyerezésére. Egyelőre nincs konkrét válasz arra sem, hogy az új párt kiket tart legfőbb szlovák politikai szövetségeseinek. Kotlebáékat és a Smert kizárták. Sólymos keményen bírálta a jelenlegi zűrzavaros állapotokat, miként azt is, hogy a pozsonyi kabinet leállította a dél-szlovákiai infrastrukturális beruházásokat, veszélybe sodorja kisiskoláinkat. Mindez tény, viszont két partnere alighanem továbbra is az OĽaNO-t és annak elnökét tartja legközelebbi szlovák szövetségesének. Ezért nyilvános bírálat helyett inkább tárgyalnának ezekről a gondokról.

Egység, hitelesség, teljesítmény” – nevezte meg a további építkezés pilléreit Mózes Szabolcs. Hozzátette: ne csak azért szavazzanak majd erre a pártra, mert magyar. A választópolgárok bizalmát elsősorban úgy akarják visszaszerezni, hogy észszerű megoldásokat kínálnak főleg a leszakadt régiók és polgárainak egyéni és közösségi gondjaira.

Még nincs itt a pezsgőbontás ideje, hiszen egyre több a kiábrándult, közéletünk iránt közönyös ember, és nem csak a járvány miatt. Sokan a közösségi hálón olvasható bejegyzések és más források szerint tamáskodva fogadták az egyesülés hírét. Nem könnyű, de nem lehetetlen feladat őket is tettekkel meggyőzni. Mert az egyáltalán nem biztos, hogy csak három év múlva lesz itt parlamenti választás.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
adóhivatal

Milliárdokat veszítünk az adócsalók miatt

NAKA

Anyagyilkosságot akadályozott meg Köbölkúton a NAKA

Marco Rossi

Felejthetetlen nappalok, álmatlan éjszakák

szlovákok

A kishitűség diadala

g

További három hónapra letartóztatásban marad a kétszeres gyilkos

A járdán hajtva menekült a rendőrök elől egy körözött férfi Pozsonyban

Rekordot döntött a részeg sofőr – 4,5 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.