Egy sikeres „kisebbségi” lobbi

Az ukrajnai orosz konfliktus nem kis részben etnikai-nyelvi konfliktus. 

Bosznia-Hercegovina három kisebbségének együttélése a balkáni béke záloga. Katalánok, baszkok, vallonok, flamandok, skótok – hogy mást ne említsek abban a sorban, amely kiválóan demonstrálja, hogy

Európa modern történelmének nem kis részét a kontinens kisebbségei írják. 

Ki autonómiára törekszik, ki függetlenségre vagy anyagi önállóságra, esetleg egy egyszerű kiegyezésre a többségi nemzettel, elismerésre vagy azonos státusra. A lényeg hasonló mindenütt: Európa tele van kisebbségekkel és a hozzájuk kötődő vitákkal, konfliktusokkal és persze lehetőségekkel. Az európai történelemtől sosem állt távol, hogy vallási, etnikai vagy egyéb okokból felszabdalja magát. A kérdés most inkább az, hogy a jövőre nézve mit kezd kontinensünk a kisebbségeivel. Hogyan tudnák ezt az államok és az általuk létrehozott unió jobban kamatoztatni? Végre nem fenyegetést, hanem esélyt és gazdasági hidat látni bennük? 

A hidegháború évtizedeihez képest az állam mint közösségi szervező egység mellé felnőnek a régiók, metropolisok, regionális nemzeti együttműködések. Nagyvárosok egymással vagy államokkal is kötnek már szerződést, tartományok külföldi városokkal vagy államokkal. Belgiumban a szövetséget alkotó államok önálló külpolitikát vihetnek. Bajorországgal kapcsolatban sem kell sokáig magyarázni, hogy Berlinnek nem mindenben alárendelt.

Londonnak a legnagyobb fejfájást a királyság négy darabjának összetartása okozza. 

Ki hitte volna, hogy Dublin mellett huszonhat európai uniós tagállam ilyen kitartóan felsorakozik, közel két esztendőn át, hogy a Nagypénteki Egyezményt megőrizzék az Ír-szigeten? Ez a megállapodás zárta le a terror évtizedeit Észak-Írországban és szomszédainál, mindössze húsz évvel ezelőtt, 1998-ban. A kisebbségek közti békének ezt a zálogát kívánjuk most megőrizni. 
Londonban vannak, akiknek az egykori birodalom egysége ma fontosabbnak tűnik: azok, akik inkább az északír–ír szárazföldi határt látnák viszont szívesebben, mintsem az országon belüli kikötői vámhatárt az Írtenger partjain. Erről folyik most a brexitvita nem kis része a brit parlamentben, hogy megengedhető-e, hogy a királyság északír területei a nagypénteki megállapodás és ezáltal az északír–ír határ átjárhatósága miatt közelebb maradjanak az EU-hoz, mint a brit sziget maga. 

A bátor kisebbségi politika tehát békét hozhat, és akár európai támogatást nyerhet. Dublin ereje a brexit tárgyalásokon szolgálhat példaként arra, hogyan lehet ezt a gyakorlatba is átültetni. Európai kisebbségei sokszor teremtettek már precedenst, tanulhatnak egymástól a jövőre nézve is.