Egy örökzöld vége?

<p>Kormánydöntés a legritkább esetben szolgálhat humorforrásként, azonban a képviselői mentelmi jog korlátozásáról tegnap elfogadott kormányhatározatra akár így is tekinthetünk. A négy párt parlamenti frakcióvezetője által benyújtott javaslat a kihágásokra vonatkozó mentelmi jogot törölné el. Feltéve, ha elfogadná a parlament. Mert próbálkozások eddig is voltak.</p>

Miroslav Abelovský HZDS-ből függetlenedett honatyára valószínűleg már az újságot naponta olvasók is csak memóriájukat megerőltetve emlékezhetnek, nos, ő mondta 2005-ben, hogy „15 évvel a rendszerváltás után az ország és a politikai társadalom még nincs olyan állapotban, hogy a közjogi méltóságok mentelmi jogát szűkíteni lehetne”.

Robert Fico kormánya idején az ember szinte már megsajnálta Pavol Paška házelnököt, aki a négy év során nem győzte hangsúlyozni, eltörölné a képviselői mentelmi jogot, el biz’ ő, de hát mit tehet, ha ehhez még saját soraiban sem talál partnereket. Mert nem talált, a széljobb–bal kormánykoalíció nemhogy szabálysértés, de még bűncselekmény gyanúja esetén is összezárt, és az egyik legfontosabb alkotmányos alapjog, a személyi szabadság korlátozásával gyanúsítható Ján Kvorka smeres képviselőt sem adták ki büntetőeljárásra, így az csak a 2010-es mandátumvesztés után indulhatott meg ellene az eljárás. (A 49 ellenzéki voks mellett egy, csak egy smeres képviselő volt, aki a kiadatás mellett szavazott, megérdemli, hogy ideírjuk a nevét: Renáta Zmajkovičová.)

A mentelmi jogot csak alkotmányos többséggel lehet módosítani, és Iveta Radičová nincs olyan szerencsés helyzetben, mint magyar partnere, ezért erről nem is álmodhat. Tavaly októberben ugyan kísérletet tettek erre, de a szükséges 90 helyett csak 75 szavazat jött össze. (Az SaS által felfuttatott, majd cserbenhagyott népszavazást ne említsük a komoly próbálkozások között.) A kihágásokra vonatkozó mentelmi jog megnyirbálásához vagy eltörléséhez viszont egyszerű többség is elég. Némi bizakodásra adhat okot, hogy első olvasatban akadt 81 támogató szavazat, de innen – kormánytámogatás ide vagy oda – még hosszú az út, mire az államfő aláírása megszárad a törvényjavaslaton. Ha Iveta Radičová kormányának legalább ezt sikerülne elérnie, két évtizedes örökzöld témát venne el mindenkori utódaitól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?