Egy londoni út nyomai

london k

A múlt hétvégén Londonban jártam, a lányommal kikapcsolódni mentünk. Az egyik legjobb barátom él ott, így már ötödször érkeztem látogatóba, a gyermekem pedig először.

Az Egyesült Királyságban sincs vajból a kerítés, ezt most nagyon erősen lehetett érezni. Sokáig imádtam ezt a gigantikus várost, csodáltam a sokszínűségét, az egyediségét. Az utcákon hömpölygő tömeg a legfőbb látványosságok körül eszméletlen nagy, telis-tele az Oxford Street, most viszont látható, jóval több nélkülöző kéreget az utcákon, mint három éve, amikor utoljára ott jártam.

Most szemet szúrt a szemét, ami egy ekkora városban szinte természetes, de nekem, a csallóközinek, ezt nagyon nehéz elviselni, és a városról kialakult képet erősen rontja, hiába a történelem hiteles maradványai. Az épületek lehetnek csodálatosak, de az emberek ott is gyakran rendetlenek és önzőek, mert ugye majd más felveszi, összegyűjti, eldobja, csak az nem, akihez eredetileg tartozik.

Most a szélsőségek városát éltem meg, ami annak köszönhető, hogy mire voltam épp nyitott, és mit tudtam befogadni. Láttam majdnem negyveneurós sütit fogyasztó arab milliomosokat, akik pezsgővel öblítették le a torkukat, és a metrón utazó kiskamaszokat, akik elektromos cigit szívtak (tilos alkoholt fogyasztani és dohányozni a metrón), mellesleg szülővel voltak. Ugyanott feltűntek olyan ruhában flangáló tinédzser lányok, amelyeket inkább minősítettem volna fehérneműnek, mint sem utcai viseletnek, miközben mások, mi is, csizmában és nagykabátban vártuk a tömegközlekedési eszközt.

Eközben a másik véglet az volt, amikor sétáltunk a Nemzeti Galéria kiállítótermeiben, Rubens és Van Gogh festményeit csodálhattuk meg, ingyen, kisgyermekes családokkal együtt, és utána a Trafalgar téren nagyon hangulatos karácsonyi vásárban lézengtünk, ahol az egyik árus magyarul válaszolt nekünk.

Az egyik legmeghatározóbb élményem már a hazaúthoz fűződik.

A londoni Stansted repülőtéren voltam, a pozsonyi járatra vártam a lányommal, akivel még indulás előtt két órával megvásároltuk a tesó ajándékát, az osztálytársak édességét, néhány apróságot. A bankkártyás fizetés szinte szükségszerűvé vált Angliában, a készpénzre a Covid után sok üzlet nem tért vissza, egyszerűen leegyszerűsítették a fizetés menetét.

Ekkor történt, hogy a kártyám, épp a vacsorám vásárlásakor csődöt mondott, hiába minden, sehogy nem működött. Ott álltam, fél ötkor, éhesen, készpénzem már alig maradt, és nem tudtam sem enni-, sem innivalót venni magunknak. Kiesett a banki rendszer, nem csak az én kártyám rendetlenkedett. Szóval nem maradt más hátra, el kellett fogadnom, hogy aznap éhes maradok. A lányom addigra már máshol jóllakott, miatta nem is kellett aggódnom, amúgy is volt nálunk egy óriási adag gumicukor.

Ülök a gyorsétterem asztalánál, a reptéren nagy a nyüzsgés, és a pult mögül kilép az alkalmazott, egy barna hajú, nálam pár évvel fiatalabb nő, odajön hozzám és átadja az ételt, amit magamnak választottam, de nem tudtam kifizetni. Átadja, és azt mondja, kérem, fogadja el, étkészletet oldalt talál. Szelíd mosollyal teszi az asztalra a rizses húst, s már repült is vissza a pénztárgép mögé. Nem beszélek folyékonyan angolul, de ha tudnék is, valószínűleg nem tudtam volna azonnal válaszolni. Meglepett, meghatott. De ettől a gesztustól hirtelen zavarba is jöttem, alig mertem felemelni a tekintetem, mert mások is ültek körülöttünk, nem szeretek kiszolgáltatott vagy elesett lenni. De ki is szeretne? Általában gyorsan szoktam gondot oldani, de itt erre már nem volt mód, így elutasíthattam a kedvességet, vagy elfogadhattam. Az utóbbit választottam, mert ezt tartottam helyesnek. Végül, miután már csak tiszteletből is megettem a kapott vacsit, odaléptem a lány elé, és csak annyit mondtam: Te egy angyal vagy. Azt mondta, nincs mit. De én nemcsak az ételért voltam hálás, hanem, mert megmutatta, mennyire egyszerű valakivel jót tenni! Nagy lecke volt megélni a kiszolgáltatottságot is és elfogadni a segítséget mástól is, nem csak önmagamtól – ez most fontos tapasztalat volt.

A londoni út most is, mint mindig, kimozdított a jól beállt komfortzónámból, és mutatott valamit, amit már közel a negyvenhez gyanítottam: hogy mindenhol jó, de mindenhol vannak nehézségek és csodák, jobb és hanyag emberek. Csak a képet egészben kell látni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!