Durcás bohóc

Na jó, ez enyhe túlzás volt. Már csak azért is, mert olyan országban ritkán történik koalíciós válság, ahol a lakosság megengedheti magának, hogy egész nyáron a tengerparton lógjon, és túlárazott, édes „lónyálat” – így nevezi a borász apósom az ilyen italokat – szürcsöljön. Nálunk viszont párévente megtörténik az ilyen, ezért a déja vu. Mégpedig azért, mert a politikai elit képtelen megújulni. Az ilyen válságokra már úgy tekintünk, mint szórakoztatóipari termékekre, és bár az aktőrök szeretnék úgy érezni, hogy a Kártyavár vagy Az elnök emberei főszereplői, akik fifikás politikai trükkökkel taktikáznak és tesznek keresztbe ellenfeleiknek, nálunk ez a dolog Benny Hill-szerű börleszkké szelídül – ezekbe pedig mindig kell egy bohóc. A régi bohócok kitaposott cipőibe nálunk újak lépnek, és pontosan ugyanazt az esetlen polkát táncolják benne, mint az elődeik.

Az elmúlt húsz évben csak egyetlen kormánynak nem volt kisebb-nagyobb koalíciós válsága, az egyszínű Smer-kormánynak – egyszerűen azért, mert nem volt koalíció, Fico szava szent volt, még csak párton belüli ellenzékkel sem kellett küszködnie. Egyébként hasonló volt az első Fico-kormány is, mely ugyan koalíciós volt, ám a kormányfő könnyedén dominálta különbejáratú bohócait, az öregedő, vagdalkozó Vladimír Mečiart és a folyamatosan részeg Ján Slotát, akik érezték, több dobásuk a politikában már nem lesz, és igyekezték a legtöbbet kihozni a helyzetből – lenyúlni azt, ami csak lenyúlható.

Most azonban Fico helyzete nem ilyen egyszerű. Andrej Dankóval, az SNS új elnökével ugyanis egyszerűen nem tudja eljátszani az alfahímet. S itt nem is arról van szó, hogy Fico attól tartana, Danko komoly kihívója lehet a jövőben a miniszterelnöki posztért. Danko ugyanis ezt már – kis smeres rásegítéssel a háttérből – elbukta. A vállapcsókolgató, botladozó nyelvű százados imázsától nem fog tudni megszabadulni, ez egy évtizedre elég muníciót biztosított a sajtónak és az internet népének. Ficónak tehát ugyan lett egy újabb házi bohóca: azzal azonban nem számolt, hogy most egy önérzetes bohócról van szó.

Danko pedig, bár mindent megtesz azért, hogy az ellenkezőjét mutassa, nem hülye. Nem véletlenül lett SNS-es táskacipelőből házelnök. Igen, hiú, tapasztalatlan, pöffeszkedő, és úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Ám ezt meglepően jó helyzetfelismeréssel az elmúlt hónapok során beépítette a politikai imázsába. Az SNS elnöke a kormányzás elejétől fogva padlógázzal rongyolt, több kulcsfontosságú dologban vitte keresztül az akaratát az elkényelmesedett Smerrel és az óvatoskodó, a kormányzáshoz minden áron ragaszkodó Híddal szemben. S amikor megérezte, hogy a többiek, elsősorban a Smer egyre kényelmetlenebbnek találja és fúrni akarja, az „először üss” taktikát vette elő. Ott támadta meg a koalíciót, ahol a legjobban fáj, amire az imázsát építette: a stabilitásnál. Ehhez nem kellett neki valódi ok, és még csak arra sem szorul rá, hogy megmagyarázza, miért tette. Elég annyi, hogy komoly találatot vitt be Ficónak.

Ez a koalíciós válság minden bizonnyal megoldódik, de Danko tisztázta a koalíciós partnerekkel: vállalja a bohóc szerepét, ám innentől kezdve durcás bohóc lesz, aki bármikor kicsapja a hisztit, ha úgy hozza úri kedve, és hajlandó vállalni bármilyen esztelen kockázatot. És mikor eljön a következő kormányválság, az már arról fog szólni, ki tud a legjobban a zavarosban halászni. Ott pedig már kiszámíthatatlanok az esélyek.