Duray a státustörvényről

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke szerint még a nyár elején össze kellene hívni a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), hogy a kedvezménytörvény esetleges módosításáról megállapodjanak.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke szerint még a nyár elején össze kellene hívni a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), hogy a kedvezménytörvény esetleges módosításáról megállapodjanak. Duray Miklós debreceni látogatásán azt mondta: a kedvezménytörvény egyedülálló és jó jogszabály, és majd a gyakorlat dönti el, hogy mit kell változtatni rajta.
A szlovákiai magyar politikus úgy véli: jóhiszeműen mindenről lehet beszélni, még a státustörvény módosításáról is, ha az szükséges. Duray arról is beszélt, hogy a velencei bizottság jelentése kifogásolja az ajánló szervezetek ügyét, így azt mielőbb módosítani kell; e módosításról tárgyalhatnának és közösen dönthetnének a Máért nyár eleji értekezletén.

Duray Miklós ugyanakkor rossz üzenetnek nevezte, hogy még meg sem alakult az új magyar kormány, a leendő külügyminiszter a módosítás olyan dimenzióiról beszélt, amely szerinte nem hozható összefüggésbe a velencei bizottság döntésével. A szlovákiai magyar politikus reményét fejezte ki, hogy Kovács László akkori álláspontja politikai és nem szakmai megnyilatkozás volt.

Duray Miklós azért is kívánatosnak tartaná, hogy a Máért nyár elején összeüljön, mert Szlovákiában ősszel választások lesznek, s nem lenne jó, ha a "státustörvény lebegtetése" a kampány részévé válna.

Az MKP ügyvezető alelnöke kifejtette: a határon túli magyarság sorsa mindig összefüggött a magyarországi belpolitikai viszonyokkal, ezért rendkívüli figyelemmel kísérik a magyarországi változásokat. Szerinte a határon túli magyarság túlnyomó többsége mindig azt a kormányzatot támogatta, amelyik nagyobb figyelmet szentelt rájuk. Így rendkívül pozitívan értékelték az Antall- és az Orbán-kormány tevékenységét.

Duray szerint felmérések tanúsítják, hogy a határon túli magyarság nagyobb része félt a legutóbbi magyarországi kormányváltástól. - Attól, hogy az a nemzetpolitikai irányzat, amely Orbán Viktor idején kormányprogrammá vált, háttérbe szorul - fogalmazott a szlovákiai magyar politikus.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?