Dél-oszétiai dilemmák

Annak ellenére viszont, hogy a helyzet valamelyest megnyugodott – elsősorban azért, mert a grúz erők az oroszok határozott fellépését követően visszakoztak –, a probléma korántsem rendeződött. Épp ellenkezőleg: a grúz elnök a francia Libérationnak adott interjújában szinte elkerülhetetlennek nevezte a háborút a két ország között. Ezek pedig elég komoly szavak, még akkor is, ha némi rezervával kell kezelnünk őket.

Dél-Oszétia a nemzetközi jog szempontjából ugyan Grúziához tartozik, de gyakorlatilag a központi kormánynak nincs fennhatósága a terület felett. Az oszétok függetlenségre, sőt az Oroszországhoz való csatlakozásra törekednek, és Dél-Oszétia lakosságának csaknem fele orosz állampolgárságú. Egyébként az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy létezik Észak-Oszétia is, amely viszont már közvetlenül az Orosz Föderációhoz tartozik. Az elmúlt időszakban rendkívül komoly belpolitikai változások mentek végbe Grúziában – a grúziai „bársonyos forradalom” megbuktatta Eduard Sevardnadze elnököt, aki helyére a fiatal, energikus Mihail Szaakasvili lépett –, s a következmények a külkapcsolatokban és az elszakadni kívánó területekhez fűződő viszonyban is megmutatkoztak.

Az új grúz vezető egyértelműen kinyilvánította, hogy egyik legfontosabb céljának az ország területi integritásának helyreállítását tartja. Ez természetesen azt jelenti, hogy a központi grúz kormányzat újra ellenőrizni szeretné a három szeparatista területet, Abháziát, Adzsáriát és Dél-Oszétiát. Első lépésként Szaakasvilinek sikerült visszaszereznie az Abházia feletti grúz szuverenitást, majd figyelme Dél-Oszétia felé fordult. Természetesen mindezt nem valósíthatta volna meg komoly külföldi segítség nélkül. A támogatást pedig az Egyesült Államoktól remélte – és meg is kapta.

Beiktatása után számos szimbolikus találkozóra került sor a legmagasabb rangú washingtoni vezetőkkel, s ez nagymértékben megszilárdította a grúz–amerikai viszonyt. Ennek következtében amerikai katonai tanácsadók érkeztek Grúziába, hogy segítsenek a hadsereg egyes egységeinek kiképzésében. Ennek pedig már látszanak is első eredményei, amit elsősorban a sikeres offenzívák bizonyítanak. Természetesen ebben szerepet játszott az is, hogy Washington számára Grúzia stabilitása és területi egysége rendkívül fontos. Ennek elsősorban két oka van. Az egyik, hogy Grúzia viszonylag közel fekszik a Közel-Kelet válsággócaihoz, ezért fontos szövetséges lehet az ott folyó hadműveletek során. A másik, hogy megkezdődött a Baku–Tbiliszi–Ceyhan olajvezeték építése, amely a 21. század egyik legfontosabb energiaipari szállítási útvonala lesz, és természetesen a földrajzi tényezők következtében grúz területen is áthalad.

Az amerikai–grúz szövetség megerősítése érdekében Grúzia – nagyságához képest – viszonylag nagy erőket vezényelt Irakba is, az ottani koalíciós erők támogatására. Természetesen a grúz külpolitika új irányvonala nem igazán tetszik Oroszországnak, amelynek már hagyományosan erős érdekei fűződnek a Kaukázuson túli régióhoz. Moszkvának nagyon is megfelelt a grúz offenzívák előtti helyzet. Az oroszok számára ennek több előnye is volt. Először is, mivel mindhárom szakadár régió Oroszországnál keresett támogatást, volt lehetőségük arra, hogy de facto zsarolják a grúzokat. Ennek megfelelően, érdekes módon, mihelyt Grúzia valami olyan külpolitikai lépést tett, amely ellenkezett az orosz érdekekkel, rögtön elő lehetett húzni az abház vagy oszét kártyát a grúzok sarokba szorítása érdekében. A másik, hogy az oroszoknak nagyon is megfelelt az instabil Grúzia, mivel az komolyan veszélyeztette a már említett Baku–Ceyhan vezeték megépítését, amely viszont energiahordozók szállításában meglevő orosz monopóliumot számolja majd fel. A harmadik tényező, hogy Sevardnadze nem igazán jött ki az amerikaiakkal, azért bukása az amerikai befolyás meg-erősödését is jelenti a térségben, amit szintén nem néznek jó szemmel Moszkvában.

Mivel Moszkva ütőkártyái az abház helyzet megváltozását követően elsősorban az oszétokkal kapcsolatban maradtak meg, az oroszok megpróbálják megakadályozni a helyzet Grúzia számára kedvező rendezését. Természetesen ebben segítségükre van a dél-oszétiai katonai jelenlétük is, amelyet hivatalosan ugyan békefenntartónak neveznek, gyakorlatilag azonban az orosz érdekek érvényesítését szolgálja. Természetesen nem szabad elfeledkezni a grúziai katonai jelenlétről sem, amely az egyik legkomolyabb probléma Moszkva és Tbiliszi viszonyában, hiszen a grúzok az orosz haderők gyors távozását szeretnék.

A dél-oszétiai probléma következtében eléggé megromlottak az egyébként sem rendkívül pozitív orosz–grúz kapcsolatok. Gyors javulásra azonban egyelőre nincs remény, hiszen a két fél érdekei ebben a kérdésben is eltérőek.