Danko, az élelmes

andrej danko vél

Naiv volt, aki azt hitte, hogy a kötelező belföldi üdülési utalvány a Szlovák Nemzeti Párt utolsó nagy ötlete. Legújabban az élelmiszer-kereskedelmi láncok kerültek a célkeresztjébe, különadót vetne ki rájuk az Andrej Danko által vezetett párt.

Ha a törvényhozásban nem lesz fennakadás, akkor a jövő évtől minden kiskereskedelmi vállalat, amelynek bevétele legalább 10 százalékát élelmiszer értékesítése teszi ki, és legalább két járás területén vannak kiskereskedelmi egységei, külön járulékot fizet majd az államkasszába: összbevételeinek 2,5 százalékát. A befolyt összeg a tervek szerint egy új támogatási alapba kerül, amelyet az agrártárcánál hoznak létre (természetesen az SNS irányítja a minisztériumot). Az alap fő célja a hazai agrár- és élelmiszeripari szektor támogatása lesz, de jelenleg kevés konkrét információ van a működésével kapcsolatban. Azt viszont már tudni lehet, hogy az alap előreláthatóan évi csaknem 120 millió euróval gazdálkodhat, ami nem csekély összeg.

Nem vitás, hogy a nagy nemzetközi kereskedelmi hálózatok erősebb hatalmi helyzetben vannak a helyi beszállítókkal folytatott tárgyalások során. Tény az is, hogy a külföldi mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatala Szlovákiába az elmúlt években egyre nőtt. Ebből kifolyólag a hazai mezőgazdászok és élelmiszergyártó vállalatok támogatása fontos téma, de ahogy ez az üdülési utalványok esetében is történt,

a Szlovák Nemzeti Párt ismét nem a megfelelő formát választotta.

Az első gond a járulék szelektív jellege. Ideális helyzetben az államnak egy olyan adórendszerre kellene törekednie, amely nem tesz különbséget az egyes vállalatok között. Ez az alapelv Szlovákiában már a múltban is több esetben sérült, éppen ezért nem kellene újabb kivételeket behozni az adórendszerbe. Lehet, hogy a törvénytervezet járulékról beszél, de mindannyian tudjuk, hogy végső soron egy szelektív különadóról van szó.

A második gond a létrehozandó támogatási alap és annak átláthatósága.

Sajnos az SNS által vezetett minisztériumok mindegyikében előfordultak már súlyos gondok a pénzügyi források átlátható elosztása terén, ezért nehéz optimistán hozzáállni ahhoz, hogy a párt által vezetett agrárminisztérium évente további 120 milliót fog elosztani.

Az ember szeretne esélyt adni az SNS-nek, de ez nehéz az oktatásügyben nagy vihart kavart kutatási és fejlesztési támogatások vagy a betonplaccokra megítélt földművelési támogatások ismeretében. A kölcsönös bizalom megteremtését egyáltalán nem segíti, hogy az SNS képviselői javaslatként terjesztette be a különadót, ezzel kikerülve minden tárcaközi egyeztetést és társadalmi vitát.

Vita tárgyát képezi a szakértők között az is, hogy a különadó miatt mennyire drágulhatnak az élelmiszerek. Ez kényes kérdés, ugyanis az élelmiszerek ára már ma is nagymértékben hozzájárul az infláció növekedéséhez Szlovákiában. Az agrártárca szerint az élelmiszer-kereskedelmi láncok az éles piaci verseny miatt nem fogják áthárítani az új adóterhet a vásárlókra, de egyáltalán nem kizárt, hogy legalábbis a teher egy része a fogyasztóknál landol. Elképzelhető az is, hogy a kereskedelmi láncok megpróbálják továbbadni a terhet a hazai élelmiszer-beszállítóknak, mondván, hogy úgyis extra támogatást kapnak a befizetéseket kezelő támogatási alapból. A végeredmény így az lesz, hogy a hazai beszállítók helyzete érdemben nem változik a különadó bevezetése után sem. Ami biztos: az agrárszektornak és az élelmiszeriparnak jól átgondolt, komplex megoldásokra lenne szüksége, nem szőrmentén bevezetett különadókra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?