Csökkent az infláció az eurózónában

Az előzetes adatok alapján júniusban 2,4 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában, szemben a májusban mért 2,5 százalékos drágulással - közölte szerdán a brüsszeli statisztikai hivatal.

Az előzetes adatok alapján júniusban 2,4 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában, szemben a májusban mért 2,5 százalékos drágulással - közölte szerdán a brüsszeli statisztikai hivatal.

Az infláció enyhülése azután következett be, hogy egy hónappal korábban kétéves rekordszintre gyorsult fel az árdrágulás a 12 tagú eurózónában. Mindez megfelelt a szakértői várakozásoknak, hiszen mérséklődött a drágulási ütem Németországban és estek az olajárak is.

Mivel az olajiparból, vagy az élelmiszeriparból kiinduló komolyabb árdrágulásra már nem lehet számítani, a közgazdászok valószínűsítik, hogy az idei csúcs májusban volt, amikor 2,5 százalékos inflációt regisztráltak. Májusban a megelőző hónaphoz képest bekövetkezett 2,0 százalékos drágulást az olajárak emelkedése mellett a cigarettaadó emelése és egyes közszolgáltatások díjának drágulása indokolta.

A júniusi inflációs adat megnyugtathatja az Európai Központi Bank vezetőit, akik Frankfurtban csütörtökön határoznak a kamatokról, és a szakértők szerint változatlanul hagyják majd mindaddig a kamatszintet, amíg nem érzik biztos alapokon állónak az eurózóna gazdasági élénkülését.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?