Csernobil a kertek alatt

A rákot, légúti betegségeket okozó vörös por talán évtizedek múlva is szállongani fog a táj fölött, a közép-kelet-európai államok „vörös korszakának” emlékére – avagy inkább annak kísérteteként.

Az ajkaihoz hasonló nagyüzemek a szocialista piacgazdaság és ipartelepítés „műremekei”; lokalizálásuk olyannyira az ésszerűség elveit követte, hogy vegyi üzemeket például csakis a folyók közvetlen közelében építettek, kőolaj-feldolgozót meg kizárólag az ivóvízkészletek fölött. Így lett Pozsonynak Slovnaftja meg Dimitrovkája, Vágsellyének Duslója, Garamszenkeresztnek, Almásfüzitőnek, Ajkának és más településeknek alumínium-feldolgozója. A felsorolás korántsem teljes, hiszen a kisebb folyók mentén vasércfeldolgozók vagy papírgyárak sokasága ontotta évtizedeken át a szennyet. A rendszerváltás után jelentős részüket korszerűsítették, másokat felszámoltak, s ami még egyszerűbb – sorsukra hagytak. Néhány éve alkalmam nyílt megcsodálni a Szepes-gömöri-érchegyég több, bányaművelés alól kivont tárnájából a kisebb patakokba vagy a Sajóba csorgó, a szivárvány legelképesztőbb színeiben pompázó szennyezett vizet. Megannyi élesített, időzített bomba.

A Kolontár melletti zagytározóból kiömlött iszap három nap alatt érte el Európa második legnagyobb folyamát, a Dunát. A Marcal teljes élővilága elpusztult, s a Rába is mérges – vagy inkább mérgező – habokat vet, partját haltetemek borítják. A vétkesek felkutatása folyamatban van, a szakhatóságok szerint a lakosság nincs közvetlen veszélyben. Csak épp Csernobil van a kertek alatt.