Csendes társak

A Kárpát-medence etnikumai közötti kapcsolatokról időről időre olyan felmérések látnak napvilágot, amelyek azt vizsgálják, hogy az itt lakó népek mit gondolnak a szomszédokról. Az ilyen kutatások számszerűsíthető jellegük révén friss hozzájárulást jelentenek az interetnikus kapcsolatokkal foglalkozó vitákhoz.

A minap egy újabb ilyen felmérést mutatott be a Surján László által vezetett ChartaXXI Megbékélési Mozgalom estjén a magyarországi Nézőpont Intézet. Érdekes külön megnézni a Szlovákiára vonatkozó adatokat. Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint milyen a viszonya Magyarországnak Szlovákiával?”, a válaszolók 57%-a azt felelte, hogy „inkább jó”. Ez az 57 százalékos érték közelebb áll a magyar–osztrák, magyar–horvát, magyar–szlovén reláció megítéléséhez (59-69% közötti az „inkább jó” válaszok aránya), mint a magyar–román, magyar–szerb, magyar–ukrán kapcsolatok megítéléséhez (melyek 43–51% között mozognak). Azaz a magyar–szlovák kapcsolatok lakossági értékelése közelebb áll az osztrák, szlovén, horvát kapcsolatok megítéléséhez, és kevésbé igazodik a román, szerb és ukrán régió „terheltebb” szintjéhez.

Ugyanez a tendencia látszik egy másik kérdésnél is: „Önnek inkább jó, vagy inkább rossz véleménye van a környező országokról?” Az ezerfős válaszadó minta 59 százalékának van „inkább jó” véleménye Szlovákiáról, ami megint csak az osztrák, szlovén, horvát szomszéd megítéléséhez áll közel (róluk 57–74% van „inkább jó” véleménnyel). Ukrajna, Románia és Szerbia 31–38% között kapott jó megítélést a magyarországi válaszolók körében, azaz egy lényegesen alacsonyabb szinten állnak e téren. Azt lehet tehát mondani, hogy Szlovákia magyarországi elfogadottsága a „nyugatias” szomszédok szintjén áll, és nem az ukrán, román, szerb szomszédoknak a szimpátiaszintjén mozog. Utóbbiak esetében feltehetően a kisebbségi kérdés és a történelmi sérelmek továbbra is dominálják a magyarországi közhangulatot – a kérdés az, hogy Szlovákia miért lett kivétel? Hiszen mind a kisebbségi kérdés, mind a történelmi sérelmek rendezetlen ügyei bőven adnának okot Szlovákia negatív megítélésére. Azt lehet sejteni, hogy a magas szimpátiaindex egyik oka az erőteljesebb magyar–szlovák konfliktustémák napirendről való eltűnése, magyarán az, hogy a politikai kapcsolatok relatíve kiegyensúlyozottak, és nem uralják a médiát látványosan konfliktusos ügyek.

A szlovákiai magyarság számára csak hosszabb távon fog kiderülni, hogy a politikai és médiafelületek felszíni csendessége mennyiben segíti az érdekérvényesítő vagy struktúraépítő munkát. A kisebbségi kérdésre eső szlovák közfigyelem hiánya például lehetőséget adhat a pozsonyi vezetésnek arra, hogy a magyar igényeket arcvesztés nélkül tudja elfogadni; remélhetőleg majd ezek közé lehet sorolni a vasúti kétnyelvűségről hozott döntést is. Ha pedig a szlovák kormány után a közvéleménynél is gyenge lesz az ellenkezés hangja, az jelentősen meghatározhatja későbbi viták sorsát is, és gyümölcsözővé teheti a mostani csendestársi viszonyt.