<div>Ki legyen politikus, ki képviselje a polgárokat? Az, akit az óriásplakátokról ismernek, vagy aki akár politikusként, akár civilként, a pártpolitikától függetlenül éveken át sikeresen dolgozott a közösségért?</div>
Civileket a parlamentbe!
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom coming-outja kapcsán várható volt, hogy az aktivisták névsora – köztük néhány képviselőjelölttel – hullámokat kelt a közéletben. „A közösség számára az a jó, ha ők (a civil szféra és a politika) ketten tartósan távol maradnak egymástól” – hangzott Czajlik Katalin kommentárjának konklúziója. De mégis kiből legyen politikus, ha nem azokból, akik társadalmilag aktívak? Honnan jönnek a jövő parlamenti képviselői?
A pártszakadást követően az addig természetes módon összetartó, nagyjából egységesnek mondható magyar érdekképviselet – benne a civil szféra is – tagozódott, a politika úri huncutsággá és a veszekedés színterévé változott, s akik ezt nem akarták felvállalni, sokszor a civilség ürügyén kerültek messzebb a pártoktól. Maguk a pártok is erősítették ezt a képet, hiszen az „aki nincs velünk, az ellenük” elv alapján inkább ellenségesen tekintettek a mellettük el nem köteleződő civil szubjektumokra. Így kialakult a fenn említett nézet, miszerint a politika és a civil élet bármilyen összefonódása szükségszerűen rossz. Viszont a két szféra szembeállításával végképp átestünk a ló túlsó oldalára.
Mert ki legyen politikus, ki képviselje a polgárokat? Az, akit az óriásplakátokról ismernek, vagy aki akár politikusként, akár civilként, a pártpolitikától függetlenül éveken át sikeresen dolgozott a közösségért?
Téves feltételezésből indul ki az, aki a polgári kezdeményezések és a politika közé vastag és áthatolhatatlan falat emel. A civil szférának nem lételeme a pártfüggetlenség, ahogy a szerző állítja, hiszen a jól működő demokráciákban is számos pártokhoz köthető szerveződést találunk. A baj ott van, ha a politika túlzott befolyással bír a civil szférára és bábként kezeli azt. Egy egészséges demokráciában a politika bázisa a társadalom, ezért jó, ha minél több civil tűnik fel a pártlistákon.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia esetében a névtelenség feladása azoknál borította ki a bilit, akik félreértelmezik a civil társadalom szerepét, és a rossz politikával szemben tellvilmosokat szerettek volna látni. Czajlik Katalin szerint a pártlistára való felkerülés után „az lett volna korrekt, ha szóban forgó személyek (Orosz Örs, Zachar Pál, Bóna Zoltán és Bauer Ildikó) egyidejűleg kivonulnak a civil kezdeményezésből”, a Kétnyelvű Dél-Szlovákiából. Mintha a pártlistán való megjelenés és az érdekérvényesítés épp ellentétes lenne a Kétnyelvű Dél-Szlovákia motivációival – a kétnyelvűség és a nemzeti közösségek egyenlőségének gyakorlati megvalósításával. A mozgalom esetében nem a névtelenség volt a cél, nem ez adta a „kezdeményezés rendkívüli népszerűségét”, ahogy a kommentárban megjelenik. Az anonimitás eszköz volt, védekezés azzal a létező, teljesen rossz szokással szemben, hogy fordítva általánosítunk, a tetteket sokan az ember neve vagy a pártja alapján ítélik meg. A nevek felvállalása e téves beidegződés lebontására tett kísérlet, egyben bátorítás is azoknak, akik a megbélyegzés miatt félnek részt venni a közéletben. Egy aktivista társam foglalta talán legjobban össze a lényeget, ezért álljon itt is zárszóként: „Ha valaki politikai tőkét kovácsol, akkor kovácsoljon ebből, az igazi tettekből, mint nagy szavakból, ígérgetésből, mellveregetésből vagy más pocskondiázásából!”
Stubendek Attila
A szerző a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistája
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.