Butának maradni

A szülőknek különféle indokaik vannak minderre, én a hétvégén, otthoni látogatásom során találkoztam a legijesztőbbel: eredeti lakóhelyemen azért népszerű a szlovák oktatási intézmény, mert ott – állítólag – felvállaltan kevesebbet kell tanulni. A problémának (amely nem feltétlenül minden községben jelentkezik) csak kevés köze van a nemzetiségi alapú szlovák vagy magyar iskolaválasztáshoz. Annyiban igen, hogy a magyar intézmények sajátos tantervei valóban róhatnak némi, nem túl jelentős pluszmunkát az iskolásokra. Viszont mindennél jobban érinti azt a kérdést, hogy vajon mit tartunk tájainkon értéknek. A szlovákiai oktatási rendszer legnagyobb baja, hasonlóképp a magyarországihoz, hogy a diákoknak kevéssé tudnak minőségi, valós segítséget nyújtó tudást átadni. Túlságosan sok a fölösleges, bemagolandó tananyag, a gyakorlattól elrugaszkodott, pusztán elméleti jellegű tudnivaló. Nyílt titokról van szó, legutóbb a PISA-tesztek mutattak rá a jelenségre. A szlovák köztévében hétvégén az előző négy oktatási miniszter közösen elemezte, hol és kivel van a hiba. Dióhéjban talán az a fő baj, hogy rosszul fizetett és kevéssé motivált tanárok rossz módszerekkel oktatnak rossz tananyagot – tehát azt elméletben mindenki látja, miként lehet javítani a helyzeten. Kérdéses ugyanakkor, hogy egy tökéletesen működő rendszer által nyújtott tudásra mekkora egyáltalán a kereslet a szülők és a diákok körében? Túllépve ugyanis azon, hogy az iskolákban tanított tudás és a gyakorlati tudnivalók sok esetben különböznek, a sajátos, torzított környezetünkben az intézményekben elsajátítható, valóban hasznos képzettségeknek sincs túlságosan nagy piaca. Megfelelő munkalehetőségek hiányában legfeljebb a külföldi munka és a régió elhagyása számíthat perspektívának a szakképzett és nyelveket beszélő végzősöknek. Errefelé az eredményes és sikeres vállalkozók ismérve sokkal inkább a rendszerben található kiskapuk megtalálása, mintsem a minőségi és tudásalapú teljesítmény. Ugyanezt az analógiát követve a munkavállalók is úgy és olyan módon játsszák ki a rendszert, ahol csak tudják, a vállalatok kicsiben való szétlopása, avagy a vállalati tulajdon saját hatáskörben való privatizálása a népkultúra része – és a társadalom szinte meg is veti azt a munkást, aki saját hatáskörében nem tudja mások apró-cseprő problémáit megoldani céges eszközökkel. Egyik esetben sem a megszerzett, érdemi tudás és a személyes képességek jelentik a siker kulcsát, hanem az öntörvényűség és a szabályok kijátszása. Márpedig egy ilyen környezetben még érthető is az a kicsavart, egyetemi szinten is jelentkező logika, miszerint az iskolaválasztás kritériuma annak minél problémamentesebb elvégzése. A valós életben ugyanis aztán képzettségtől függetlenül mindenki úgy boldogul, ahogy tud.