Botrány letudva – meddig?

Ez így van rendjén. No de itt véget is ér a rendjén való dolgok felsorolása. Merthogy az egészségügy nem biznisz, halljuk balról és középről, jobbról ritkán (a magyarországi jobb–bal leosztás most hanyagolva), de amikor technológiát és patikát kell vásárolni, eladni, üzemeltetni, kórházat fűteni, ágyneműt mosni, rendelőt világítani, kiderül, hogy megint csak azon pofátlan libertariánusoknak van igazuk, akik azt mondják, az egészség biznisz, méghozzá az egyik legnagyobb. És azzal a bizonyos biznisz-jelleggel nem is volna semmi baj. Nem, ha végre nyugodtan beszélhetnénk arról, mennyire üzlet a gyógyítás, és főleg, kinek üzlet. Az átlagbér környékén dolgozó egy atesztációs dokinak nem nagyon, a nővérkéknek pláne nem. Nem biznisz az egész életet ledolgozó háromszáz eurós nyugdíjasnak sem, aki rendre egy ötvenest hagy a patikában, de nagyon nem biznisz a családja anyagi szintjéről inaszakadtáig gondoskodó alkalmazottnak sem, aki mind munkaviszonyából, mind a mellékesből – ha legális – biztosítást fizet, de biztosítva csak egyszer van. Annak sem biznisz, aki tolja az adót meg a járulékokat az államnak, napi 16 órát gürizve emeli az adóalapját, majd lebetegszik, és akkor jövedelme a harmadára csökkenhet, de a törlesztésnél ez senkit nem érdekel. Nagyon sok mindenkinek nem jó biznisz a kötelező, általános érvényű, jogszabályban előírt közbiztosítás mindenféle üzleti és versenyszellemet nélkülöző rendszere, főleg azoknak nem, akik tömik a pénzt a rendszerbe.

Nagy biznisz viszont mindenkinek, aki a közegészségüggyel üzletel. A pöstyéni CT-botrány csak a jéghegy csúcsa, tucatszám írt a sajtó megdrágított mosodai vagy étkeztetési szolgáltatásokról, kétes beszerzésekről, halódó kórházak menedzsereinek limuzinjairól, az adófizetés kötelezettségét megkerülő biztosítótársaságról, amelyik magáncég ugyan, de közpénzekkel üzletel, törvényből adódóan. A CT--botrány csak lakmusz, szerény meglátásom szerint nem is a legnagyobb lenyúlás, csak látványos volt. A rendszer a beteg, mert az nem lehet, hogy kötelező biztosítás mellett lassan a szikét is a páciens vásárolja, álleszázalékoltak húzzák ki a pénzt a valóban rászorulók elől, félmilliót lehet keresni egy üzleten csak úgy, miközben a rendszeres orvoslátogatás, gyógykezelés lassan a hazai családok luxuskiadásai közé emelt tétel lesz.

A két politikus asszony okkal távozott. Viszont itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, köztehernek beállítani azt, ami közteher, a piacra bízni azt, ami biznisz. És főleg: az egészségügyi szolgáltatást ma is vásárló ügyfeleknek, a pácienseknek megengedni, hogy szolgáltatást, szolgáltatót és finanszírozási modellt is választhassanak. Mert csak akkor lesz ebben az ágazatban (igen, ágazat, nem szamaritánus szolgáltatás) rend. Félő, hogy a két lemondatással a kormány úgy véli, letudta a botrányt, a konzekvenciák levonására pedig várhatunk. Ha megéljük, jó egészségben.