Botrány a bulvárban

Azt írták, a hívők tömegesen vonultak ki a vasárnapi miséről, mert a káplán arra biztatta őket, hogy ne válasszák Čaputovát. A hozzászólók persze nem hagyták ki az alkalmat, hogy belerúghassanak az egyházba. Ennyi fölösleges indulat, gondoltam. Merthogy mindebből egy szó sem igaz. Tudom, mert ott voltam. 

A káplán fiatal ember. Amikor ő prédikál, nincs alvás a templomban. Azon a vasárnapon az értékekről beszélve vallásellenessége miatt ostorozta a „kommunizmust” (lásd Marx: „a vallás az emberiség ópiuma”), majd hozzátette, hogy jelenleg is vannak olyan ideológiák, amelyek megkérdőjelezik és támadják a keresztény hitet és annak alapértékeit. Aktuálpolitikáról, elnökjelöltekről nem esett szó. Ő mindezt persze nem két mondatban mondta el, de amikor idáig jutott, hátulról dühösen bekiabált egy férfi, hogy ő templomba jött és itt nem akar a politikáról hallani. De én nem a politikáról beszélek, hanem az értékekről, felelte neki a káplán, hozzátéve, hogy ha valaki úgy érzi, bántja, amit mond, elnézést kér, de nem kell vele egyetérteni, és nem is kell őt tovább hallgatni. Erre az említett férfi és még néhányan hangoskodva kivonultak. Maximum tízen lehettek. A viszonyítás kedvéért, a templom 600 férőhelyes és tele volt. Vagyis a tömeges távozás, akárcsak a cikkben szereplő többi „információ”, puszta fantazmagória. 

Az eset kapcsán persze felvetődik a kérdés, miről, hogyan prédikáljon egy pap.

Csak vallási, lelki problémákról beszéljen-e, vagy felvethet-e aktuális társadalmi és politikai kérdéseket is. S továbbmenve: ő maga nyilvánosan állást foglalhat-e ezekben a kérdésekben. Én úgy gondolom, igen. Az egyik alapvető emberi jog, a szólásszabadság nemcsak az újságírókra vonatkozik, hanem mindenkire, beleértve a lelki vezetőket. Persze ezt senki sem vitatja. Hiszen amikor Ferenc pápa vagy a dalai láma a világbéke fontosságáról beszél, akkor senki sem zúgolódik. Viszont amikor egy egyházi személy kényesebb témákról mer szólni, mondjuk az értékválságról, aminek nem a fák, virágok, kövek, hanem mi, emberek, keresztények és nem keresztények vagyunk a hordozói, s kritikusan rámutat eme értékválság olyan konkrét példáira, mint a gyermekvállalás egyre gyakoribb elutasítása vagy az alapvető emberi identitások megkérdőjelezése, akkor egyesek felhördülnek, hogy az egyház túllépi a hatáskörét. Hogy manipulálja a híveket.
Négy kérdést tennék fel nekik. Mi az egyház hatásköre? A nyíltan politizáló színészek is túllépik a hatáskörüket? Miért épp az egyháztól tartanak? Miért nem óvják a tömegeket a lehetséges manipuláció többi bőséges forrásától?
Nem csak a bulvárra gondolok.