Sok van, mi csodálatos e földön. Az átlagember olykor nem győz csodálkozni. Vagy bosszankodni.
Itt vannak például a biztosítók. A szolid segítők. Életünk biztos pontjai. Ez most azért jutott eszembe, mert a napokban oknyomozó riportfilm foglalkozott az egyik csatornán a kérdéssel.
Biztos, ami biztos
Itt vannak például a biztosítók. A szolid segítők. Életünk biztos pontjai. Ez most azért jutott eszembe, mert a napokban oknyomozó riportfilm foglalkozott az egyik csatornán a kérdéssel. Konkrétan a gépjárműbalesetek utáni kárfelmérésről volt benne szó. Egészen pontosan arról, hogy a biztosítótársaságok kárfelmérői valahogy mindig a saját javukra tévednek a bekövetkezett kár nagyságát illetően. Mégpedig nem is mindig kis összegekkel. A kárvallottak és az elégedetlenkedők arról számoltak be, hogy ha kevésnek tűnt nekik a biztosító által felbecsült kár nagysága, akkor független szakértőhöz fordultak, aki sok esetben nem csupán néhány ezer, hanem több tízezer koronával nagyobb összegre becsülte a járműben esett kárt.
A biztosítótársaságok körében természetesen nagy a szolidaritás, és közös megegyezéssel szinte valamennyien azt a kárfelmérési módszert alkalmazzák, amelyik nekik kedvez. Csupán egyetlen olyan biztosítóra akadt a riport, amelyik a független szakértők által használt irányelveket alkalmazza ebben a tekintetben. Ami még szomorúbb: az állam ebből a szempontból egyáltalán nem szabályozza a biztosítótársaságok működését. Ők meg természetesen azt a módszert alkalmazzák, amely szerint a lehető legkevesebbet kell fizetniük. Mit tehet ilyenkor a polgár? Csupán egy dolgot: ha nem ért egyet a biztosító által felbecsült kár mértékével, bíróságra adja az ügyet. Ami évekig is elhúzódhat, s ha netalán a bíróság nem neki ad igazat, még a perköltséget is fizetheti.
Az embernek egyszerűen olyan érzése támad, hogy a polgár patthelyzetbe van kényszerítve. Nincs is nagyon választása abban a tekintetben, hogy hagyja-e magát rászedni, kihasználni, vagy sem. Amikor az ügyfelek megszerzéséről van szó, mindenki fűt-fát ígér, kedvezményeket és extrákat. (És itt nem csupán a gépjármű-biztosításra gondolok – bármilyen más típusú biztosítással hasonló tapasztalatokat lehet szerezni.) De amikor valami tényleg történik, mármint olyasmi, ami ellen az ember biztosítást kötött, inkább mintha azon igyekeznének, hogy indokot találjanak arra, miért is nem fizetnek vagy miért a lehető legkevesebbet. Pedig nem a sajátjukat kell adniuk. Hanem azt a pénzt, amit az ügyfél fizet nekik.
Sejtem, a biztosítótársaságok számára az lenne az ideális, ha mindenki biztosítania magát minden ellen (akár többszörösen is), és soha nem történne semmi senkivel. Ez azonban nem túl valószínű. De abban sem lehetünk biztosak, hogy a biztosítás a legbiztosabb módszer.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.