Bizalom nélkül nem megy

<p>Miközben Magyarország újabb magánszámmal vetette magát észre a múlt heti EU-csúcson, Szlovákia politikai elitje úgy döntött, teljes mellszélességgel támogatja az unió megmentését és stabilizálását megcélzó német–francia javaslatcsomagot.</p>

A közös fellépést nemcsak a volt kormánykoalíció három pártja, hanem a Robert Fico vezette Smer is támogatja, utóbbi azt is bejelentette, előfeltételek nélkül hajlandó elfogadni a Lisszaboni Szerződés szükséges módosításait is. Ellenállás csak a széleken alakult ki, a libertárius SaS és a nacionalista SNS részéről.

Bár azon lehet vitatkozni, hogy a javasolt mentőcsomag iránya az elvárásoknak megfelelő-e, van egy olyan roppant fontos tényező is, amely szubjektív szempontok alapján alakul. Ez pedig a bizalom, mind a piacok, a befektetők, mind a lakosság részéről. Az nem új felismerés, hogy a gazdasági folyamatok alakulásában jelentős része van a szereplők saját elvárásainak, azaz, hogy miként értékelik a zajló eseményeken és hogyan tekintenek a jövőre. Ha az érintettek nem hisznek egy kormányzati intézkedés potenciális sikerében, ha nem működnek együtt annak kivitelezésében, nagyon kevés az esély annak sikerére. Erre jó példa volt a második Gyurcsány-kormány tevékenysége is, és az sem véletlen, hogy Orbán Viktor is folyamatosan a bizalom visszaszerzésének fontosságáról beszél.

Ebben a tekintetben Szlovákia hozzáállása az EU stabilizációjához példás. Ebben ugyan szerepe van annak is, hogy Robert Fico a kormányzásra készülve már saját képét építgeti, de ez a végeredményen nem változtat: Szlovákiában az SaS és az SNS eleve mélyen elkötelezett és nehezen meggyőzhető szavazóbázisain kívül konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az, hogy az ország az EU mögé állt ebben a nehéz helyzetben, az egyetlen lehetséges döntés. Az, hogy ezt a döntést nem kell mindenkinek újra és újra megkérdőjeleznie saját magában, éppen a felfelé irányuló (állam és EU iránti) bizalom olyan fontos intézményét építi tovább, mely a társadalom működésének egyik kenőolaja. Másfelől Szlovákia egyértelmű kiállásával megnövelte az EU-tagországok bizalmát az ország irányába, és kitörölte az eurómentőöv körüli problémák által felvetett kérdőjeleket.

Ezzel szemben Magyarországon a kormány kettős kommunikációja, tojástánca miatt az utca embere már sem így, sem úgy nem fog bízni az EU rekonstrukciójában. Ez a fajta bizalmatlanság, mely jó eséllyel összenő a politika iránti fokozódó és rekordméretű elégedetlenséggel, pedig végül visszahat a gazdasági teljesítményre és az emberek életkedvére is.

Mind a Fidesznek, mind a SaS-nek igaza van, amikor ellenérveket fogalmaz meg a stabilizációs csomaggal kapcsolatban – a gazdaságpolitika inkább művészet, mint tudomány, nem egyetlen álláspont létezik. Míg azonban egy Nagy-Britannia talán (?) megteheti, hogy saját lábára állva próbálja meg átvészelni a válságot, addig az biztosra vehető, hogy a közép-európai kisállamokra összekapaszkodás nélkül nyomorúság vár. Jelenleg nincs jobb út, mint amit az EU kínál: és ha már mennünk kell, akkor jobb önszántunkból és bizakodóan.

Ravasz Ábel

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?