Beszélő szerszámok, hűséges eszközök

Szlovákia és Magyarország kapcsolatában mindig is jelen volt egyfajta történelmi alá-fölé rendeltség és az ebből fakadó kölcsönös sérelmek, sértések, oda-odaszúrások. Szlovákia ifjú állam, legújabb kori történelmében a folyamatos hely- és szerepkeresés problémájával küzdött és küzd még most is. Bizonyos szempontból ebben a cipőben jár Magyarország is. Az Európai Unióba való lépéstől sokan azt várták, hogy egy szabad, nyílt közös „klub”, amit nem fentről erőltettek a régióra, sok problémát elsimíthat majd. Az idő előrehaladtával viszont egyre inkább vált nyilvánvalóvá, hogy a társadalom horizontálisan – politikai érdekek mentén – és vertikálisan – a nem, vallási, nemzeti, kulturális, kisebbségek szempontjából is – egyre szétszabdaltabbá vált. A jellemző kelet-közép-európai jelenség, a politikum eltávolodása a választópolgárok valós igényeitől mára általános tényként van jelen a két országban. Így a nemzeti érdeknek titulált folyamatok már rég nem rendelkeznek valós nemzeti tartalommal, hanem csak az aktuális politikum céljait tükrözik valójában. Ennek a jelenségnek a leginkább szembetűnő eredménye a demokrácia fokozatos erodálódása, aminek következtében mindkét államban a választásra jogosult lakosság kétötöde folyamatosan távol marad a szavazásoktól. A közhangulatot a bizalmatlanság és bizonytalanság uralja a leginkább. Ez a jelenség viszont a politikai pártok számára különösen hasznossá vált az elmúlt két évtizedben. Minél kevesebb az aktív választó, annál kisebb csoportot kell megszólítaniuk, minél egyszerűbb jelszavakkal kommunikálnak, annál egyszerűbb átadni az egyre inkább leegyszerűsített üzeneteket. Ami a politika számára szintén nagy segítség, az a közösségi média mentén történő világnézeti torzulás. Ez utóbbi csak fokozta a tömegekben azt a bizalmatlanságot, ami az embereket a „hagyományos” politikai pártoktól az alternatív vagy gyakrabban az úgynevezett harmadik utas véleményformálókig terelte. Ma már elég egyértelmű, hogy a kétezer-húszas évek az alternatív valóságról, az alternatív valóság értelmezéséről szólnak. A metaverzumok ma már nemcsak a szórakoztatóipar eszközei, hanem alapvető politikai véleménykezelő eszközök is, és itt szándékosan használtam a kezelés szót a véleményformálás helyett. A választókat folyamatosan kiskorúsító, lekezelő politikum számára ma már a különböző alternatív nézőpontok terelése az igazán fontos. A politikusok és támogatóik inkább politikai influencerként viselkednek – jó példa erre Robert Fico választások előtti Facebook-kommunikációja vagy a TikTok-osított Orbán Viktor – a fi atalabb generáció is fogékonyabb a közösségi médiás behatásokra. Az alternatív tényekre épülő kommunikáció eddig társadalmi csoportokban megjelenő buborékokat eredményezett, ma már viszont egyre inkább az a trend az erős, hogy egész választói bázisokat, báziscsoportokat, tulajdonképpen egész országok lakosságát zárják buborékba és etetik újraformált, a politikai aktűrök számára megfelelően módosított vagy épp az általuk kitalált információkkal. Ez alól a szlovákiai magyar kisebbség sem kivétel – kellően türelmes és átgondolt kommunikációval, a lassan felforralt vízben megfövő béka mintájára, az egykor rendszerváltó közösségben továbbra is erős a kommunizmus romantikája, az oroszpárti vélemény, az Európai Unióval és NATO-val szembeni ellenségesség és a demokráciával mint államformával szembeni bizalmatlanság, sőt az autoriter rendszerek iránti óhaj. Egy ilyen szellemi ködben nem is csoda, hogy a szlovákiai magyar választók egy csoportja a Smerre és arra a Robert Ficóra szavazott, akinek regnálása alatt sérelmek egész sora érte közösségünket, viszont ma már a fentebb vázolt kommunikációnak köszönhetően mindez bocsánatos bűnné változott. Miközben pedig a Szövetség a már unalomig ismételt panelokat felmondja, ma már nyilvánvaló, hogy szerepe Budapest szempontjából a FIDESZ politikai érdekei és a helyi kisebbségben felmerülő vélemények összecsiszolására korlátozódik. A vereségből úgy kreált győzelmet Forró Krisztián, hogy közben a párt anyagilag jól járt, és a mikrofon előtt elfelejtette azt a tényt, hogy politikai partnere (ti. a FIDESZ) számára többet ér a külpolitikai alku, mint a szlovákiai magyarok sorsa. Mert a Szijjártó Péter által felemlegetett arany évek során a felvidéki magyarok folyamatos nyomás alatt voltak, mert a nacionalizmus, amit a magyar kormány szintén csak eszközül használ, a határ innenső oldalán minket ér, rajtunk csattan, a mi mindennapjainkat terheli. Ha viszont a Szövetségnek annyi elég, hogy kussoljunk, szavazzunk a FIDESZ-re és éltessük Moszkvát, akkor létezésének a mi szempontunkból semmi értelme, mert ezt a szlovákiai magyarok ma már maguktól is megteszik, mi már csak elemek vagyunk egy rendszer működtetésében. Talán ezen gondolkodjon el a Szövetség vezetése!