Bérszegénység

<p>Mindenki emlékszik arra, amikor az orvosok zsarolással, tömeges felmondás benyújtásával falhoz állították Iveta Radičová kormányát és elérték bérük jelentős emelését. A káoszban a kórházi ápolónők tartották a frontot, mindent megtettek, hogy a betegek ne érezzék meg, hogy az orvosok cserben hagyták őket.&nbsp;</p>

Bár nem értettek egyet az orvosok nyomásgyakorlási módszerével, támogatták bérük emelését. Nem sejtették, hogy aztán önös érdekből éppen az orvostársadalom vétózza meg a nővérek bérének emelését. Bár nem volt rá fedezet, az orvosok fizetése jelentősen nőtt, s most januártól ismét emelkedik. Az ápolónők bérének emeléséről a tárca azóta is csak tárgyalgat. Érthető tehát, hogy elfogyott az alulfizetett nővérek türelme. Ügyelve arra, hogy ne veszélyeztessék a betegellátást (szabadságot vettek ki), a kormányhivatal elé vonultak és sátorvárost állítottak, azonban sajnos kétséges, hogy követelésük teljesül. Az egészségügyet évek óta milliós adósságok terhelik, a kórházak zöme a bevételek 90–95 százalékát bérekre fordítja. Az adófizetők, alkalmazottak, vállalkozók az egészségbiztosítóknak havonta jelentős járulékot fizetnek, de az állam (az általa biztosítottakért – gyerekek, idősek, munkanélküliek, kismamák stb.) csak 33,44 eurót, s a jövő évi költségvetési tervezetben már csak 32,22 euró szerepel. Tehát még kevesebb állami pénz kerül az egészségügybe és az ápolónők bérét aligha emeli meg a kormány. Marad az általánosságban megromlott orvos–nővér viszony, és a túlterhelt, kimerült ápolónők elkeseredését a betegek is megérzik. A mi érdekünk, hogy a kormány végre komolyan vegye az ápolónők követeléseit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?