Belehalt anyja szívgyógyszerébe egy három éves gyermek

Meghalt az a három éves kisgyermek, aki szerdán kora este három testvérével együtt evett édesanyjuk szívgyógyszeréből a Pest megyei Monorierdőn.

Meghalt az a három éves kisgyermek, aki szerdán kora este három testvérével együtt evett édesanyjuk szívgyógyszeréből a Pest megyei Monorierdőn. A HavariaPress úgy tudja, a Hársfa utcai házban lakó huszonkilenc éves anyuka éppen a szobában aludt, mikor este fél hétkor gyermekei megtalálták szívgyógyszereit a hűtőben. A négy testvér - egy tíz éves és egy kétéves kisgyermek valamint a három éves ikerpár- kibontották a tabletták csomagolását és eddig ismeretlen mennyiségű gyógyszert megettek. Az egyik három éves kicsi a helyszínen meghalt, ikertestvérét és a két éves kislányt súlyos- életveszélyes állapotban szállították a mentők egy budapesti kórház toxikológiai osztályára. A legidősebb gyerek csak keveset fogyasztott a gyógyszerből, így ő elátás után otthon maradhatott. A rendőrség bűncselekményre utaló jelet nem talált, így egyelőre államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?