<p>Igen nagy valószínűséggel megjósolható, hogy Líbiában a Kadhafi-rezsim a végnapjait (óráit?) éli, de ezek sokkal véresebbek lehetnek, mint Egyiptomban vagy előtte Tunéziában volt a helyzet.E három ország között alapvető különbségek vannak, s ezek alapján talán következtetni lehet arra, mi jöhet, bár biztosat az információk hiánya miatt Líbiával kapcsolatban senki sem mondhat.</p>
Bedől a beduin sátor is
A második legidősebb fiú, Szaif al-Iszlám vasárnapi tévébeszédében egyetlen fontos igazságot mondott ki: rendkívül nagy a polgárháború veszélye. Ez Kadhafi személyisége miatt igaz: az arab világ legszínesebb figurájának tartott ezredes már-már klinikai eset a végtelen hiúságával, despotizmusával, kegyetlenségével. Mindez sem Ben Alira, sem Mubarakra nem volt érvényes, ráadásul ezek ketten a nyugati világ kedvencei, szövetségesei voltak, Kadhafi pedig egészen 2003-ig a legnagyobb ellenségek közé tartozott: a nemzetközi terrorizmus és mindenfajta afrikai „forradalmak” legismertebb támogatója volt. A 2003-as fordulatot Szaif al-Iszlám különpolitikájának tulajdonítják: Líbia lemondott az atomprogramjáról, s miután kártérítést fizetett (2,7 milliárd dollárt) Lockerbie áldozatainak, megtörtént a közeledés Európa és az USA felé. Szaif al-Iszlám simította el a bolgár ápolónők ügyét is.
További nagy különbség: a tunéziai és egyiptomi események fő mozgatórugója – a természetes szabadságvágy mellett – a nyomor volt. A világ legnagyobb bizonyított olajtartalékaival rendelkező Líbiából viszont Kánaán lehetett volna – az egy lakosra számított évi 11 ezer dolláros GDP-vel –, ha Kadhafi nem herdálja el a rengeteg pénzt agyament projektjeire és a terrorizmus támogatására. Még így sem akkora a szegénység Líbiában, mint a két másik országban, bár az igaz, hogy a munkanélküliség rendkívül magas. Itt is jelentősek a társadalmi egyenlőtlenségek, de a fő törésvonalak a törzsi ellentétek miatt a keleti és nyugati országrész között húzódnak. Az ezredes most azzal érvel, hogy a keleti országrész el akar szakadni, és az al-Kaida vezetésével iszlám államot hoznának ott létre. Ez így feltehetően nem igaz, de jó ürügy lehet arra, hogy az egység megőrzésének látszatát keltve véres háborút indítson az ún. szakadárok ellen. Nagyon komolyan kell venni, hogy kedd esti tévébeszédében Kadfhafi a Tienanmen térihez hasonló visszavágással fenyegette meg a lázadókat. A dolog iróniája, hogy jogilag egy dologban igaza volt: nincs miről lemondania, mert nincs hivatalos tisztsége, ő csak „a forradalom vezetője”. Persze, azt mindig szívesen vette, ha a hízelgők a királyok királyának, de legalább Afrika királyának nevezték. Ez utóbbihoz csak annyit: tucatnyi terve volt arra, hogy mely országokkal egyesülhetne Líbia, természetesen az ő irányításával, de a kiszemelt „partnerek” ebből sosem kértek.
Több külső és belső tényező támasztja alá azt az állítást, hogy a mártírhalált halni kész ezredes rezsimje a végnapjait éli. A BT-ben sikerült egyhangú határozatban elítélni Líbiát az erőszak alkalmazása miatt, bár a határozat szankciókat nem tartalmaz. Az EU felfüggesztette a keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat. Az Arab Liga felfüggesztette Líbia tagságát. Az éjszakai telefonbeszélgetés során Kadhafi már legjobb európai barátjával, a volt gyarmattartó ország kormányfőjével, Silvio Berlusconival is összeveszett. Más kormánytagok mellett már a belügyminiszter is átállt a tüntetők oldalára. És a legfontosabb: a hadsereg sem egységes. A mészárlásokat főleg az afrikai zsoldosok hajtották végre, a líbiai alakulatok egy része szintén átállt. Ez ugyan erősítheti a polgárháborús veszélyt, de minden attól függ, hajlandóak-e a líbiai katonák a népük ellen harcolni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.