Bebetonozás

fico kaliňák vél

Miközben kifelé pellegrinis arcát mutatja a kormány, a döntő ügyekben ficói hatalomtechnikát gyakorol. Most épp egy olyan törvényt akar lenyomni a társadalom torkán, amellyel hét évre bebetonozná a posztján a rendőrfőkapitányt.

A kánikula közepén, péntek délután, egy elejtett sajtóhírben, csak úgy mellékesen informálta a belügy a nyilvánosságot, hogy elkészült a rendőrfőnök megválasztásáról szóló új törvénytervezet, szerdán pedig már dönt is róla a kormány. Nem véletlenül tárgyalnák suttyomban.

Az év egyik legfontosabb jogszabályáról van szó, tavasszal százezrek tüntettek a pozitív változásért ezen a téren is, ám amit kapnak, az felér egy pofonnal.

Ha a törvény betűjét nézzük, akár még szimpatikusnak is tűnhet a változtatás. Eddig a belügyminiszter nevezte ki a rendőrfőkapitányt, és ő is válthatta le. Az új eljárás alapján a jelöltekről először az erre a célra létrehozott ad hoc pályázatelbíráló bizottság tárgyalna, majd azok közül, akik fennmaradnak a rostán, legalább három jelöltet kiválasztana a belügyminiszter. Őket a parlament védelmi bizottsága hallgatná meg, és javaslatot tenne a rendőrfőnök kinevezésére a miniszternek – aki viszont megvétózhatja a döntést. Az új kapitányt hét évre neveznék ki, és ami fontos: a belügyminiszter csak akkor válthatná le, ha ebbe háromötödös többséggel beleegyezik a parlament védelmi bizottsága is.

Akármi is áll a tervezetben, valódi változás nem lesz. A smeresek gyakorlatilag olyan Gašpart raknak oda, amilyet akarnak. A belügyminiszter és a kormánykoalíció kezében lesz a döntés. A pályázatelbíráló bizottság tagjainak többségét olyan vezetők jelölik, akik a belügyminisztertől függnek. Ha esetleg a bizottság „rossz” munkát végezne, a felkínált jelöltekből a miniszter még mindig ki tud választani három „megfelelő” személyt. Ha ennél a pontnál is hiba csúszna a dologba, a parlament védelmi bizottsága mentheti meg a helyzetet. A testületben is kormánykoalíciós többség van, elnöke Anton Hrnko (SNS), és tagja Robert Kaliňák is. Ha végképp minden szétcsúszna, a végén a belügyminiszter még mindig megvétózhatja a döntést és új jelöltet kérhet.

Ergo: az lesz az új rendőrfőnök, akit a Smer és a kormánykoalíció akar. Csak közben megpróbálják elhitetni a választókkal, hogy átlátható szakmai döntés született. Pedig nem.

Ám ennyivel nem elégszik meg a koalíció: a hosszú, hétéves megbízatási időszak még ront is a helyzeten. A törvény 2019-ben lépne hatályba, akkor választhatják meg így az első rendőrfőkapitányt – akinek 2026-ban járna le a mandátuma, tehát a következő választások után felálló kormány sem tudná elmozdítani. Hiszen leváltani is csak úgy lehet, ha ezt háromötödös többséggel megszavazná a parlament védelmi bizottsága – ami feltételezi, hogy a leendő kormánypárti képviselők mellett az ellenzékiek egy része is bólintana erre.

De mikor fogja az ellenzéki Kaliňák leváltani a kormánypárti Kaliňák főkapitányát? Soha.

A tervezet logikája nem csak azt mutatja, hogy a Fico–Kaliňák tandem továbbra is kézben akarja tartani a rendőrséget, és hülyének nézi az embereket. Félnek. Takargatnivalójuk van, s attól tartanak, hogy 2020 után már nem lesznek a kormányrúdnál. Ezért kell nekik egy olyan törvény, amely hosszú évekre „amnesztiát” biztosítana számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?