Bárándy a legnépszerűbb kormánytag

Továbbra is Mádl Ferenc köztársasági elnök a legnépszerűbb magyar politikus, őt Bárándy Péter igazságügy miniszter követi a listán, míg a harmadik helyre szorult Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki éveken át vezette a népszerűségi listát - derül ki a Szonda Ipsos Népszabadság által közölt felméréséből.

Továbbra is Mádl Ferenc köztársasági elnök a legnépszerűbb magyar politikus, őt Bárándy Péter igazságügy miniszter követi a listán, míg a harmadik helyre szorult Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki éveken át vezette a népszerűségi listát - derül ki a Szonda Ipsos Népszabadság által közölt felméréséből. A 23-as lista sereghajtója Csurka István MIÉP-elnök, aki 12 ponttal népszerűtlenebb, mint a munkáspárti Thürmer Gyula, illetve a fideszes Kövér László.

Bárándy Péter az igazságügyi tárca vezetője a legnépszerűbb kormánytag - derült ki a Szonda Ipsos legújabb népszerűségi listájából, amelyet a Népszabadság hétfőn közölt. Bárándy ismertsége ugyanakkor egyelőre nem éri el az ötven százalékot, a megkérdezettek 47 százaléka tudta, hogy kicsoda ő. Nem túl gyakori ugyanakkor, hogy egy új szereplő azonnal a lista elejére kerül. Ezt a megtisztelő lehetőséget most Bárándy Péter kapta a közvéleménytől. A népszerűségi indexe kifejezetten magas, 63 pont.

Bárándy az SZDSZ hívei között a legnépszerűbb

Meglehetősen kiegyensúlyozott az igazságügy miniszter megítélése, de említésre érdemes, hogy a középkorosztályhoz tartozók, a diplomások az átlagosnál is jobban kedvelik (67 és 69 pont közötti értékek). Ennél kisebb népszerűségnek örvend a fiatalok körében, de tőlük is 55 pontot kapott. Az a tény, hogy Bárándy Péter a Medgyessy-kormány minisztere, már a kezdet kezdetén is bizonyos szempontból meghatározza minősítését. Mégpedig úgy, hogy az MSZP szavazóitól 76, az SZDSZ-esektől 84 pontot kapott, míg a Fidesz támogatói 46 ponttal fejezték ki visszafogott bizalmukat.

Mádl továbbra is az élen

A legnépszerűbb magyar politikus továbbra is Mádl Ferenc államfő, aki a kapható száz pontból 67-el vezeti a listát, tőle csupán négy ponttal maradt le Bárándy, míg öttel Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Medgyessy Péter kormányfő hatvan pontjával a negyedik, míg Orbán Viktor 56 ponttal a hatodik. Ugyanakkor míg Orbán népszerűsége öt ponttal emelkedett addig Medgyessyé csak eggyel.

Ellenzéki politikusok a lista végén

A hetedik helyet foglalja el Csehák Judit egészségügyi miniszter, őt Szili Katalin parlamenti elnök követi, míg a kilencedik Lamperth Mónika belügyminiszter. Őket Kóródi Mária, Kovács László, Juhász Ferenc és Demszky Gábor követi. Pokorni Zoltán, a Fidesz első embere pedig mindössze a 18. helyet tudhatja a magáénak, míg Áder János a 19., Balsai István MDF-frakcióvezető pedig a 20. A három sereghajtó Thürmer Gyula, Kövér László, akik egyaránt 32 pontot kaptak, míg az utolsó a népszerűségi listán Csurka István MIÉP-elnök, akinek a rokonszenvindexe mindössze 19 pontos.

Módszertan
Az adatfelvétel ideje: 2002. június 6-16. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik. Minden hónapban más-más 1000 főt kérdeznek meg személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?