<p>A 18 tagú Bírói Tanács május 19-én Szobráncon választja meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét. A három jelölt Štefan Harabin, Jana Bajánková és Zuzana Ďurišová. Mivel a megválasztáshoz tíz szavazatra van szükség, világos, hogy a Harabin-ellenes táborhoz tartozó Ďurišová nem járhat sikerrel.</p>
Bajánková vagy Harabin?
A Bírói Tanács, melynek tagjainak felét maguk a bírók választották, a másik felét pedig a Smer – a parlamenten, a kormányon és az államfőn keresztül – tehát választhat: az igazságszolgáltatás felforgatója legyen-e továbbra is a Legfelsőbb Bíróság elnöke, vagy Bajánková, aki hosszú idő óta Harabin jobbkeze.
Sokáig úgy tűnt, csak Harabin indul a posztért, de Tomáš Borec igazságügyi miniszternek sikerült meggyőznie Bajánkovát. Szakmai karrierje nem teljesen Harabinhoz kötődik, mert már 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság bírája lett, s akkor még nem Harabin állt az intézmény élén. A bíróság polgárjogi kollégiumának elnökévé 2006-ban választották, amikor nem Harabin volt az igazságügyi miniszter. Utána azonban mindenben segítette Harabint és egyik legmegbízhatóbb embere lett.
A Bírói Tanács tagjaként részt vett a harabinizmus legsötétebb korszakának valamennyi túlkapásában. Komoly érdemei vannak abban, hogy a tanácsban Harabin emberei jutottak többségbe, s a Bírói Tanács Harabin egyetlen, miniszterként elkövetett törvénytelensége ellen sem lépett fel. Ugyancsak elévülhetetlen szolgálatokat tett Harabin főbíróvá választásakor, amiért szépen meg lett jutalmazva. 2012-ben, amikor a Bírói Tanács tagjait választották, felkerült Harabin kiválasztottjainak listájára, a főbíró pedig útmutató levelet írt a bíróknak: Én mindenképpen Jana Bajánkovára fogok szavazni.
Bár Bajánkovának még mindig az a meggyőződése, hogy őt is diszkrimináció érte amiatt, hogy a speciális bírák magasabb fizetést kaptak a többi bírónál, az ebben az ügyben tett feljelentését visszavonta. Ennek oka pedig nem más – mint ahogy jómaga is bevallotta –, hogy nem lehet az igazságszolgáltatásban magas posztot elérni, ha a jelölt aktív résztvevője a „diszkriminációs pernek”. Ebből is világos, hogy nagyon szeretne a Legfelsőbb Bíróság elnöke lenni.
Egyértelmű, hogy Bajánková garanciát kapott a Smertől, hogy a párt jelöltjei őt támogatják majd a Bíró Tanácsban. Az egyetlen gond, hogy a teljhatalommal rendelkező Smer sem tudja garantálni, hogyan szavaznak majd az emberei a tanácsban. Ugyanis Harabin évek óta azon dolgozik, hogy újraválasszák és ő maradjon a bírói klikk élén. A Smer és Robert Fico olyan hosszú ideig támogatta Harabint, hogy most már nehéz legyűrnie, és az elnökválasztási fiaskó után talán egy újabb választási vereség elé néz a Smer.
A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.