Az ukrán zsákutcában?

A módosítás ugyanis kimondaná, hogy a magyar törvény révén létrejövő kettős állampolgárság nem érvényes Szlovákia területén.

A gyakorlatban ehhez hasonló rendszer működik Ukrajnában is. Az ország nemzetiségi törvénye nem ismeri el a kettős állampolgárságot, a külföldi állampolgárságot igénylőket pedig ukrán papírjaik automatikus elvesztése sújtja. Mivel azonban az országnak nincs semmiféle tájékoztatási megállapodása a szomszédaival, az állam „nem látja” a kettős állampolgárokat, ezért a gyakorlatban nem is lép fel ellenük.

Ez a felemás megoldás azt eredményezte, hogy mostanra Bukovinában több tízezerre becsülik a román állampolgársággal is rendelkezők számát, egyesek szerint a lakosság akár 70%-ának is lehet Románia EU-csatlakozása óta különösen vonzó román útlevele. Hasonló a helyzet a lengyel, az orosz és immár a magyar határoknál is. Különösen éles a helyzet az orosz fekete-tengeri flotta bázisán, Szevasztopolban, ahol ugyan hivatalosan csupán mintegy 15 ezer az orosz állampolgárságúak száma, a gyakorlatilag előfeltétel nélküli útlevélosztás miatt jelenleg akár 200 ezer embernek, a lakosság felének is lehet orosz állampolgársága.

Az ellenérvek és félelmek Ukrajnában nagyon hasonlóak a Szlovákiában tapasztaltakhoz: az ukránok a határmenti részek leszakításától tartanak. A félelmek minimum az oroszok esetében megalapozottnak tűnnek, hiszen a grúzokkal vívott 2008-as háború során Oroszország a saját útlevelével rendelkező abházok és oszétok megvédésének ürügyén indult harcba. Romániával kapcsolatban már Moldova esetében is a Nagy-Románia kialakításának tervével kapcsolatos félelmek merültek fel: abban a helyzetben, ahol az ország lakosságának mintegy 40%-a már most román állampolgár, ez nem is érthetetlen, bár közel sem biztos, hogy megalapozott.

A szlovák–magyar kettős állampolgársági vita tehát nem különleges, egyedi eset, hanem a Közép-Európa világháborúk utáni, az etnikai határokkal mit sem törődő rendezésének örökségeként kialakuló és fennmaradó konfliktusok konfrontatív kezelésének újabb példája. Mint az ukrán példa mutatja, a kettős állampolgárságtól való merev elzárkózás nem megoldás, azonban a másik felet ilyen fellépés felé szorító, konzultáció nélküli cselekvés sem járható út. Van azonban pozitív példa is: Horvátország és Bosznia 2007-ben megegyezett a boszniai horvátok státusáról és szavazati jogáról, jelentősen enyhítve ezzel a két ország közti feszültséget. Egy szlovák–magyar bilaterális megoldás hasonló enyhülést hozhatna – ehhez azonban a felek őszinte elkötelezettsége kellene.

Ravasz Ábel; szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője